1.0Komolyan?!https://szabriann.cafeblog.huSzabriannhttps://szabriann.cafeblog.hu/author/szabriann/<div dir="ltr" style="text-align: left"><img class="alignnone size-medium wp-image-83" src="https://szabriann.cafeblog.hu/files/2017/01/IMG_1093-225x300.jpg" alt="img_1093" width="225" height="300" />Gondoltok néha arra, hogy hogyan képzeltétek magatokat a jövőben gyerek fejjel?<br /><br />Idén 43 éves leszek.<br />Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy aki ennyi idős, az már öreg. Milyen kis hülye voltam...nyilván nem gondoltam, hogy én is leszek annyi idős. Úgyhogy a 43 nem öreg, jó?!<br /><br />Van szép családom.<br />Kislánykoromban úgy képzeltem, hogy szépen terített asztallal ébresztem a férjemet és a gyerekeimet. Vidáman megreggelizünk együtt. A férjem ezután elmegy dolgozni, öltönyben és aktatáskával (utóbbi szerencsére kiment a divatból). Viszi a gyerekeket suliba, én mindenkit megpuszilok, majd amikor elindulnak, felveszem a kertésznadrágom, a szalmakalapom és a klumpám, kimegyek a kertbe, megöntözöm a virágokat, dudorászva szedek nehány szálat, amit beviszek a házba és szépen vázába rendezem az étkezőasztalon (a mosatlan addigra csak úgy elpakolódott, mosogatásról szó sem volt a képzeletemben.)<br />Ezután fogom a kis fonott kosaramat és elmegyek bevásárolni az ebédhez, piacon persze, mindent frissen, (ez egyértelmű, ahogy a karomon tartott kosárkából szépen kilátszik a petrezselyem meg a zellerzöld) természetesen virágmintás ruha van rajtam és magassarkú.<br />Amikor hazaérek, felveszem a ropogósra vasalt kötényemet és főzök valami finomat. A gyerekek segítenek tésztát gyúrni, rajtuk is szép ropogós kötény díszeleg, összelisztezzük egymás orrát és nagyokat kacagunk (közben biztos hazajöttek a suliból, vagy el sem mentek, a képzeletemben Ők ilyen kellékek, ha kell akkor ott vannak, na).<br />Ezután kimegyünk a kertbe, ami tele van virággal. Leterítünk egy nagy kockás plédet a fűbe, én felolvasok nekik egy könyvből, Ők hozzám bújnak és közben hullik ránk a rózsaszín virág a mandulafa árnyékában (semmi fűnyírás, semmi kutyaszar szedés). Majd megérkezik a férjem, a kiskutyánk körbe ugrálja és nagyokat vakkant. Én töltök neki egy finom jeges limonádét a kancsóból, ami oda van készítve a fehér kovácsoltvas kerti asztalkára (az úgy ott be van készítve magától), amíg Ő a gyerekeket pörgeti-forgatja a szikrázó napsütésben.<br />Így képzeltem.<br /><br />Tulajdonképpen nagyon nem lógott bilibe a kezem, helyén van a sztori, mondjuk úgy 200%-al kevesebb romantikus/vintázs elemmel és sokkal több előkészülettel meg háttérmunkával.<br /> A létszám megvan: a szerető férj -néha öltönyben, laptoptáskával, a boldog gyerekek -akik nem csak kellékek, hanem nagyjából minden körülöttük forog, azért olyan boldogok, és a kutya is -bár nem sokat ugrál meg vakkant, állandóan alszik, szerintem narkolepsziás, meg pacsit sem ad, ott van az arcán a #hercegnővagyokhagyjálbékén kifejezés, de mi így szeretjük!<br />Na és az alkalomhoz illő outfitek: minden tevékenységhez külön ruha és kiegészítő... Na az nincs! Milyen kis felszínes gyerek voltam, mi? De van kényelmes farmer, meg puha meleg zokni, amin hülyén mutatna a magassarkú.<br />A lisztes orr meg a kacagás sem áll össze egy mondatban a pretinédzserkor küszöbén éppen átlépő gyerekek fejében. Igazából kötényem sincs, vagyis de, egy karácsonyi és hozzá illő konyharuha, csodás darab!<br />Konyhatündér sem vagyok, ha van kedvem és időm is egyszerre, akkor egész jókat főzök, de ritka ez az együttállás, ahhoz meg túlzás lenne a kötény.<br />Egyszer már ébresztettem Őket hétköznap terített asztallal, látszott is rajtuk a döbbenet (szerintem agyaltak erősen hogy milyen alkalom lett elfelejtve).<br />Piacot hírből sem ismerek a környéken és a fonott kosárnál nagyobb szívás nem létezik bevásárláshoz. Szóval marad a nagyáruház és a szakadjmegszatyrok.<br />Párszor rendeztem a kertben romantikus, baldachinos szülinapot a gyerekeknek. Tök szép volt, ez kaphat is egy nagy zöld pipát!<br />Annyira nem vagyok könnyed anyuka, mint a gyerekkori képzeletemben voltam. Ez biztos abból fakad, hogy a valóságban mindent nekem kell odakészíteni (még a gyerekeket is), kvázi nem én lettem a főszereplő a saját filmemben, hanem inkább én vagyok a kellékes. Még jó, hogy frusztrált vagyok tőle, nem?! Oké, nem mindig, de amikor igen, akkor izomból.<br /><br />El is kapom a gyerekeket egy jobb pillanatukban és készítünk időkapszulát. Kiváncsi vagyok, hogy Ők hogyan képzelik...</div> <div dir="ltr" style="text-align: left"> </div> <div dir="ltr" style="text-align: left">(a kép forrása: pinterest)</div>rich