A kutyák olyan lények, akik leszarják, hogy hétvége van, akkor is fél hatkor kelnek. Egyáltalán honnan a búbánatos tökömből tudják, hogy hány óra van? És még büszkék is magukra, amiért sikerült felkelteniük, ugrálnak örömükben, miközben én lógó fejjel, gorillaszerű testtartásban felülök az ágyban, dörzsölgetem csipás szemeimet és azt se tudom, merre vagyok arccal. Éppcsak nem pacsiznak egymással, másik mancsukat ökölbe szorítva, yesss felkiáltással. Néznek rám vigyorogva, kajak, fülig ér a szájuk és egész testüket rázza az eufórikus transz a farokcsóválason keresztül. Földöntúli boldogságban úsznak a gondolattól, hogy igen, megcsinálták, szombat reggel fél hatkor felkeltettek. Bella kaffog (ez ilyen lecsavart hangerős ugatás nála), Mimóza meg nyüszít, egyre hangosabban, nála nincs hangerő szabályozás, mert egy ő nagyot hall és nem érzékeli, hogy mennyi az elég.
Szóval mielőtt ez a földtől alig harminc centire nőtt, foltos, selymes bundájú csimbumcirkusz felverné az egész családot, kénytelen vagyok a tettek mezejére lépni. Kikelek az ágyból (nem kipattanok, az a vonat már elment, érzem az éveim számát minden olyan porcikámban is, amiről azt se tudtam eddig, hogy létezik). Ezzel a mozdulattal a kutyák cirkuszi parádés pudlikká változnak és jól tartott, kissé puhos testüket meghazudtolva két lábon ugràlnak, a lábamat kaparva, mint akik azonnyomban fel is másznak rám.
Leslattyogok a lépcsőn. Ez kicsit olyan film, mintha egy öregek otthonában forgatták volna, ugyanis a bal sarkam egy ideje regglente nem egészen úgy működik, ahogy kellene neki. Egészen pontosan nem lehet a földre tenni, így egyik lábbal lábujjhegyen bicegve billegek lefelé és ez a két szörmók addig, ameddig le nem érek, ül türelmesen a lépcső tetején egymás mellett. Lent belebújok a papucsomba, ami sokat javít a sarkam állapotán, ekkor utolér a banda és iszonyúan értelmes (nem!) tekintettel várja, hogy a varázslatos ajtó megnyíljon előttük, ami a pisilés-kakilás és büdösdologban fetrengés kánaánjába vezet. Nyitom az ajtót: fussatok bolondok! Apró körmeik végigkopognak a lepcső kövén, én pedig a másik varázslatos ajtót veszem irányba, ahol a nescafés piros bögrém várja, hogy megtöltsem élettel -magamat.
Néhány perc múlva a büdös kis rezesbanda a bejárati ajtó előtt ad hasonló szerenádot, mint ébredéskor. Bekopácsolnak a sok kicsi magassarkúhoz hasonlatos hangot imitáló körmeiken, majd leülnek a konyha közepén, megint rettentően értelmes tekintettel jelezve, hogy: adjál enni, vagy szétnyüszítjük az összes agysejtedet! Nincs mese, meg kell etetni a kis ösztönlényeket, ami nem jár hang nélkül. Bella ugyan teljesejogú családtaggá avanzsálta Mimózát, attól a pillanattól, hogy befogadtuk, egyetlen dolgot kiveve: Joey nem ad a kajájából! Oké, hogy itt lakik, oké hogy szeretjük, de nehogymár enni adjunk neki az ő kajájából, azért mindennek van határa! Nemtetszését igen hangos ugatasban fejezi ki, ahogy a kajás tálakért lehajolok, úgyhogy igyekszem a lehető legrövidebb idő alatt a földre penderíteni a megtöltött tálakat. Eközben Bella időnként odakap Mimózának hörcsög módjára, fogai a levegőben csattanak, Mimóza meg csak néz rá higgadtan és arcáról az tükröződik, hogy ez hülye!
Miután bekajálnak, a lábam köré kucorodnak megszelidült, elégedett fejjel egy kis simire, majd komótosan elhúznak a nappali kanapéjára dögleni.
Én pedig ott ülök a kávésbögrémmel a konyhában öt óra-negyvennyolc perckor szombaton, bekávézva.
Hét harminc körül megindul az első ébredő családtagom lefelé a lepcsőn, aki általában a legkisebb ugrifüles, széles, álmos, kisimult mosollyal hozzám bújik egy ölelésre és megkérdezi: ma is korán keltél? De hát hétvége van!
A valóság az, hogy Bella Jázmin kutyája, Mimóza pedig Bodzáé. Nekem tulajdonképpen nincs is kutyám. Tényleg kéne egy nekem is, hogy legyen miért korán kelni minden nap! Kutyát mindenkinek! Meg egy kutya ajtót! Bár attól kicsit parázok, hogy megtelne a lakás mosómedvékkel, kóbor rókákkal, macskákkal, sünökkel, mókusokkal, orkokkal, trollokkal és/vagy mocsári szörnyekkel. Ugyanis a mi kutyáinknál a reggeli tizennyolc perces éber állapotot, huszonhárom óra-negyvenkét perc intenzív horkolással töltött, 4-es fázisú non-rem mélyalvás váltja fel.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: