“Te anyuka vagy!”

A lányaink abba a korba léptek, hogy egy-egy készülődés és elindulás otthonról akár órákig is eltarthat. Szegény Api meg szépen kilevelezik addig.
Van úgy, hogy a lányokkal egyszerre hárman tolongunk a nagytükör előtt és tollászkodunk lázasan.

Múltor egy ilyen készülődés alkalmával megkérdeztem, csak úgy magamtól:
-Nem kövérít ez a ruha?
Erre a nagyobb lányom azt mondta:
-Ugyan már, te anyuka vagy!
-Igen? -kérdeztem tőle érdeklődve. És ez pontosan mit jelent?
-Hát csak annyit, hogy nem muszáj úgy kinézned, mint egy szupermodellnek!
-Tényleg? De hát csinos azért lehetek, nem? -kérdeztem kissé bánatosan.
-Ugyan, anya! Nézd meg az anyukákat a sulinál. Olyanok, mint te. Jó, nem mindenki, de majdnem. Főleg azok, akik veled egyidősek. Mosolygósak, dundik és kedvesek. Anyukásak, nem kövérek.
-Igen és puhák! -szólt közbe a kicsi is, aki éppen szájfényt tett a szájára.
-Puhák? -kérdeztem vissza döbbenten. -Puhosak, tunyák?
-Dehogy! -ölelt át kedvesen. -Jó puha vagy. Szeretek hozzád bújni. Ha lefogynál, kemény lennél. Ne fogyj le, jó? Így szoktunk meg.
-Igen, anya! Így szeretünk. Ráadásul nem csak puha vagy, hanem cuki kicsi is! -kontrázott a nagy.
-Valóban… -néztem fel a tizenkét éves gyermekem tükörképére, aki jó fél fejjel magasabb nálam.
-És illatos! -bújt oda a kicsi is. -Neked mindig anyaillatod van!
-Ugye, Apa? -fordult a kicsi a kanapén várakozó, unalmában telefont nyomogató apjához.
-Mi? -kérdezte Api. -Indulhatunk?
-Nem! -szólt a kicsi. -Mondd anyának, hogy csinos.
-Csinos vagy, drágám. -mondta Api kissé robothangon, de a mosoly a szája szegletében elárulta, hogy hallotta a tükör előtti csacsogást és ez tompította a gépiesen eldarált szavakat.

És akkor ott arra gondoltam, hogy vége van. Vége a lázas készülődéseknek, a hosszas sminkeléseknek, a végtelennek tűnő frizurával bíbelődéseknek, vége a körömlakkozásnak. Nekem már erre nincs szükségem, mert én egy nem túl fiatal  anyuka vagyok. Kicsit szomorú lettem ettől. Azután, ahogy elnéztem a lányokat, mosolyra húzódott a szám. Már ők azok, akik órákig készülődnek, nem pedig én.
Nem. Valójában nincs vége. Egy nő számára sosincs vége. Inkább csak az van, hogy nem olyan fontos. Nem is vettem le a kövérítős ruhát és nem is sütöttem be a hajamat aznap. Mégis magabiztosan indultam el otthonról.
Ez nem jelenti azt ,hogy nem kell sportolni egészségmegőrzés céljából. Nem jelenti, hogy nem kell adni magamra, hogy nem kell új ruha, új cipő meg már talán tartós tej se, mert minek az már nekem. Nem jelenti, hogy soha többé nem kell smink vagy jó frizura.
Nem. Ez egyetlen dolgot jelent: görcsölni nem kell. És ez óriási megkönnyebbülés.
Hiszen én anyuka vagyok. Puha vagyok és cuki kicsi. Meg anyaillatú. És a legfonosabbak az életemben így szeretnek.