Nőnap

Nőnap.
Gyerekkorunkban a fiúktól hóvirágot kaptunk a suliban, egy egész csokorral. Akkor még nem volt védett és nem volt tilos szedni sem. Szegény Kocsis Zoli aznap is megkapta a beírást, ha csinált valamit -márpedig Ő majdnem minden nap csinált valamit- hiába volt névnapja. Vizes zsepibe csavartuk a hóvirág szárát, hogy ne hervadjon el délutánig. Ezen a napon éreztük a tavaszt, még a levegő illata is más volt, a madarak is hangosabban csiripeltek. Egy kicsit különlegesek lehettünk. Nem csak a bések voltunk, nem csak úttörők, nem csak a Gárdonyi Géza raj tagjai, nem csak az iskolaköpenyes rendszer részei, hanem nők voltunk. Igaz, csak kislányok, de mi nőnek éreztük magunkat.

Fiatal koromban a munkahelyemen virágot kaptam a kollegáimtól, a vevőktől, egy egész kazallal tértem haza. Munka után bent maradtunk piálni. Ünnepeltük a nőnapot. Apukám, aki a főnökünk volt, szerette különlegessé tenni a jeles napokat. Pedig akkoriban még híre-hamva nem volt a csapatépítő tréningek fontosságának, Ő mégis remek érzékkel kovácsolta össze a csapatot. Külön koccintottunk a Zolikra is. Abszolút koedukált nőnap volt. Különleges nap, ami más mint a többi.

Most pedig duplázunk. Ahogyan minden évben háromszor. Pont mint a mesében. Apitól -aki Zoltán- ma biztosan nem csak én kapok virágot, hanem a lányaink is. Ők pedig rajzolnak neki a névnapjára, lehet hogy virágot. Apival Valentin napon van a házassági évfordulónk és a szülinapja egy nappal követi az enyémet. A sorsnak van humora. Bár nyílván nem én vagyok az egyetlen, akinek Zoltán a férje és a legtöbb férfinak nő a felesége. Mégis ezen a napon még mindig különlegesnek érezhetem magam. 
Nőnap.
Névnap.
Boldogság.

Ugye, nem is kell olyan sokminden, hogy különlegesnek érezd magad?! 

Nő vagy? Különleges vagy! Zoltán vagy? Különleges vagy! Egyik sem vagy? Különleges vagy!