Takarékos kistini

Akár hisszük, akár nem, a tini gyerek igenis takarékos. A lakásban már nyoma sincs a tengernyi szétpakolt játéknak. A fürdőben a gumikacsákat csak a kistesó úsztatja meg, de ő is egyre ritkábban. A tini kizárólag zuhanyozik. Eltűnt továbbá az ötven tonna hajcsat és hajpánt is. Annyi. Minden megvaltozott, nem kell többé barbie és micimackó magazin (kizárólag az ajándék játék miatt, a feladatküzetet ott fogja megenni a fene), az már régen a múlté. Szülőként ezt nem könnyű megélni. Nosztalgiával tölt el az érzés, kicsit fájó visszagondolni és elfogadni, hogy a gyermek egyre csak növekszik és folyamatosan változik.
Mégis vicces megfigyelni az átváltozását és kimondottan szórakoztató tud lenni ez a se nem gyermek, se nem felnőtt emberke.
Vegyük például a szobáját. Gyakorlatilag nem kell neki más, csak az ágya. Ott írja a leckét, ott eszik, onnan él online társasági életet. A többi bútordarab bánatosan porosodik a szobájában, az egyetlen dolog, ami még használatban van, az a konektor. Elosztóval természetesen, kell a hely a laptop és a telefon töltőjenek egyszerre.
Este nem kapcsol lámpát, észre sem veszi, ha rásötétedik, hiszen a monitor elegendő fényt ad a takarekos üzemmódjához. Vagyis spórol a villanyszámlán, milyen rendes tőle.
Szekrény sem kell neki. Képes a ruháskosárból öltözködni egész héten, amivel mindössze annyi dolga lenne, hogy áthelyezi belőle a tiszta ruhákat a szekrénybe. De ő nem teszi. A kosár éppen elfér az ágya végében a padlón, neki így tökéletes. Hétvégére megtölti a kosarat szennyessel, szerva itt, csere ott.
Írásban sem bővelkedik, egy 300 karakteres sms-re rövid válaszokat ad: ok, thx, pls.
Már amikor megnézi az sms-t, mert ő inkább messengeren, instán vagy musicallyn kommunikál. Már csak emiatt is érdemes letölteni minden letező social média felületet. Az egyiken biztosan utolérjük.
Lehet neki bármekkora a ruhatára, ő akkor is csak azt a néhány kedvencet fogja hordani, de azt addig ameddig le nem szakad róla. A többi általam cukinak vélt ruha soha nem kerül a mosásba.
Ugyanez a helyzet a cipőkkel. Egy szezonra egy cipő. Szintén kihozza belőle a maximum élettartamot, csak akkor kér újat, ha már tönkrement.
Az étkezést illetően sincsenek túl nagy elvárásai. Már nem válogat, elmúlt szépen a finnyás korszak. Szinte bármit hajlandó megenni, csak ízletes és jó sok legyen. Teljesen elképesztő az étvágya, képes egy bányász napi kalóriamennyiségét bevinni, mégsem hízik, csak hosszában nő.
Nem termel túl sok szemetet. Vége a fecnizős, ragasztgatós, bíbelődős korszaknak. A szobai papírkosár alján időnként néhány csokipapír hever. Ritkán ül le fizikailag alkotni valamit, erre ő már nem ér rá. Vagy ha mégis, akkor készít egy slime-ot, aminél gusztustalanabb elfoglaltság nem sok van. De hát neki ez kellemes időtöltés és büszke a teremtményére.
Néha meg lehet bízni minimális mennyiségű házimunkával, de biztosan fele annyi idő alatt végez vele, mint én. Kis jóindulattal mondhatjuk, hogy azért, mert ő sokkal gyorsabb, viszont az eredmény inkább felületességről árulkodik. Cserébe legalább segít! Ezért nagyvonalúan mondjuk legyen inkább gyors.
Újra elő lehet venni a kicsike táskákat, már nincs létjogosultsága az évekig hordott koffer méretű kézitáskáknak. Nincs szükség öt csomag zsepire, nedves törlőkendőre, rágcsára végszükség esetére, és még rengeteg más -a túléleshez szükséges- vacakra. Van már neki saját táskája, saját vackokkal.
Folyamatosan csapkod a változás szele, ez a gyereknevelés velejárója.
“Semmi sem állandó, csak a változás maga.” Kénytelenek vagyunk ezt a tényt elfogadni.