Hófehérke, a háztartásbeli

És Te mivel foglalkozol? -érkezik a kíváncsi kérdés.
Hát én otthon vagyok. -megy a válasz pironkodva.
Értem. -és a beszélgetés ezzel lezártnak minősül.
Miért ciki otthon lenni? Miért nem lehet felvállani büszkén, ha valaki háztartásbeli? Talán maga a szó az oka: háztartásbeli. Divatjamúlt kifejezés, azokból az időkből való, amikor a nők kizárólag háztartást vezettek. De mivel minden sokkal bonyolultabb és hosszadalmasabb volt, mint napjainkban, ezért a szóról egy elgyötört, megfáradt, boldogtalan nőre asszociálunk, egy makulátlanul tiszta lakás kíséretében, 5 fogásból álló menüvel az asztalon, hajnali ébredéssel, frissen sütött kenyérrel, négykézláb suvickolt padlóval, szidollal fényesített küszöbökkel és kilincsekkel, kézzel mosott ruhákkal, újságpapírral fényesített ablakokkal, forralt vízzel történő mosogatással, málhásló módjára cipekedve a piacról, ropogósra keményített kötényben, alázatosan a férj elé készített házipapuccsal az ajtóban.
Semmi extra, nulla magánidő. Titkos, lopott percek, suttogó tereferék a szomszéd Julcsával, mert micsoda dolog az, hogy egy háztartásbeli nem a dolgával foglalkozik egesz álló nap.

Tökre megértem, hogy ebből a nők nagytöbbsége menekülni akart -jobb híján munkába. Attól még a házimunka persze ugyanúgy megmaradt, de legalább lehetett egy kicsit visszapofázni és nem odakészíteni a házipapucsot.

Kislánykoromban úgy képzeltem, hogy ha felnőtt nő leszek és családom lesz én bizony otthon szeretnék lenni. A férjem dolgozik majd, én pedig minden reggel megpuszilom őt és a gyerekeket, ahogyan munkába meg iskolába indulnak. Azután dalra fakadok, mint Hófeherke a törpék házában, gerlék szállnak a vállamra, őzikék, kisnyuszik sietnek a segítségemre és együtt csodás rendet varázsolunk, finomságokat sütünk-főzünk, szedek a kertben néhány szál virágot, szépen vázába rendezem az asztalon és elegedett mosollyal nyugtázom a sikeres délelőttöt. Azután pedig csinosan várom haza a családomat. Ők megdícsérik a főztömet, a frizurámat és mindenki istennőkent tekint rám, hiszen én vagyok a családunk szíve-lelke, fontosnak és megbecsültnek érzem magam. Nyílvan kicsit túltolták nálam kiskoromban a meseolvasást.

A valóságban nem nagyon szeretek főzni. Puff neki, háztartásbeli létemre szégyellhetném magam (nem fogom)! Azért kapnak enni minden nap, ha nem is ötfogásos menüt. Őzike és nyuszi helyett van egy kutyánk meg egy hörcsögünk, akik le se szarnak, cserébe egész nap alszanak. Mindenki kap reggelente puszit ,mosolyt (azt nem mindig) és integetést. A mindennapi összepakolás és takarítás nem jön össze állandóan, mivel a saját időmet osztom be, ezért hajlamos vagyok komplett délelőttöket tét nélkül elcseszni és délben kapkodva behozni a lemaradást, de azért igyekszem törekedni a tiszta lakásra.
Ezzel együtt a családom még egyszer sem vetett a vérmókusok elé.
Fejben tartok mindent (vagy felírom több helyre is), rendezem mindenkinek a nyűgjét-baját, a háztartás nem egy küldetés, hanem a napom része, amibe egy csomó minden más is belefér. Mindig foglalkozom valamivel, ami azért csurrant-cseppent a konyhára, így egyáltalán nem érzem magam haszontalannak. Az én szüleim rettentően sokat dolgoztak gyerekkoromban, gyakran a házmester Klárika vigyázott rám amikor beteg voltam és nagyon irigyeltem a barátnőmet, akit az anyukája frissen sütött lekváros buktával várt haza. Ezzel együtt boldog és kerek gyerekkorom volt, de gyakran nagyon hiányoztak anyuék. Tudom jól, hogy értünk tették és a legjobbat akarták nekünk. Én mégis szerettem volna több időt a gyerekeim mellett tölteni. Nem állítom hogy én lennék a világ legjobb háztartásbelije, Hófeherkére pedig semmiképp nem hasonlítok, de nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy az életem így alakult. Persze ehhez elengedhetetlen Api, akivel kölcsönösen támogatjuk egymást a terveink megvalósításában és akinek pontosan ugyanez volt az elképzelése a családról, amiért tök hálás vagyok. A mi családunk így kerek. Nem bánom, hogy nem csináltam karriert és büszkén vállalom, hogy itthon vagyok.
Azért csak nem volt hiábavaló az egyenjogúságért küzdő nők áldozatos munkássága.
Egyenjogú háztartásbeli lehetek, de ami ennél is fontosabb, hogy minderről szabadon dönthetnek.