Emlékszem régen, ahogy ácsorogtam az újságos előtt. A Nők Lapja az oké, alap. Én szerettem. Az elsőtől az utolsó betűig tartalmas tudott lenni. De hamar átfutottam, így kellett mellé még valami. Néztem a színes borítókat, a címlapokat, a szalagcímeket és közben beszívtam az illatot. Azt az összetéveszthetetlen újságillatot.
Aztán ott volt a könyvesbolt. Az illata. Lehunyt szemmel volt a legjobb néhány mély levegőt venni. Jó hosszú időt el lehetett tölteni ott is, rövid tartalmakat, ajánlókat olvasgatva. De ennek ellenére is voltak azért jó nagy mellényúlások, akárcsak az újságosnál.
És a filmek. Volt a “na most már megnézem én is, mert annyian áradoznak róla” kategória a moziban. És a “hú, erre se mentem el, amikor moziban adták, megveszem a dvd-t!” Meg a “ha már így belefutottam a tévében, akkor végignézem, holnap legyen miről beszélgetni a munkahelyen.”
Volt jópár egészen meghatározó, és néhány felejthető könyv és film élmény.
Na és most? Itt van minden előttem, tálcán, nekem válogatva az ízlésemet kiszolgàlva, bármikor, bárhol olvasgathatok a telómon. Annyi újságba lapozhatok bele, ahányba csak akarok. Igaz, hogy nincs illata. Nem veszek már újságot, csak Barbie-sat meg kutyásat/lovasat a gyerekeknek.
Annyi könyvajánlót lapozhatok át, olyan sokféle szemszögből, amennyit csak szeretnék, mielőtt kiválasztok egy könyvet, majd házhoz rendelem. Ennek sincs illata. Vagyis ‘csakegykönyv’ illata van és nem pedig ‘jósokkönyv’.
Aztán ott vannak a filmek. Számtalan módja van, hogy filmet nézzek, ajánlókat, véleményeket, hogyan keszült?-eket, rövid bemutatókat és ha még ezek ellenére sem tetszik a film, hát siman leállíthatom, kisétálhatok, nézhetek mást…van opció temérdek.
De mégis…jó ez így nekünk? Annyira sok online magazin van. Nekem van néhány kedvencem, nyílván mindenki az érdeklődése szerint válogatja össze magának az online újságtartót.
Viszont amitől elképedek, hogy mennyire sok a kamu oldal. Ezt például nem fogom megerteni soha: mi szükség van félrevezető, megtévesztő, semmitmondó kamuhírekre? Kinek mi a célja vele? És az oldal alján futó gusztustalan körömgombás, meg hashájrázós (és ezek még az enyhébbek) linkekre mi szükség van? Ki kattint rá? Mi értelme van elhitetni az emberekkel, hogy az ecet meg a szódabikarbóna gyógyír mindenre? Ki profitál belőle? Az ecet- meg a szódabikarbóna gyár?
Ki mondja meg, hogy melyik a nem kamu hír? És mi alapjan állítja ezt? Bárki írhat bármiről, bármit. De ki a hiteles?
Bárki készíthet fotót/videót bármiről, bárhol. És meg is szerkesztheti azonmód a telefonján. Kiemelhet egy momentumot és félrevezethet bárkit. Ki mondja meg, hogy milyen volt az eredeti fotó?
Azt nem értem, hogy mi értelme van. Nem látok mögötte célt.
Az ember általában valamilyen céllal teszi azt amit tesz, nem igaz?
Vagy ennyire gonoszak lettünk?
Hogy cél nélkül csapjuk be egymást?
Tényleg ilyen világot szeretnénk?
“Oly korban élünk, amikor így elaljasultunk”?
Valahogy úgy képzelem, hogy az online tér olyan nekünk, mint egy új bolygó.
Odavisszük a kultúránkat és megtöltjük a teret. Megtöltjük a tudásunkkal, az általunk szépnek és jónak tartott dolgokkal. A legjobb tudásunk szerinti dolgokkal. Amikor egy civilizáció elpusztul, fennmarad utána valamely emlék, nyomot hagy maga után. Kèsőbb ez alapján lehet találgatni a fejlettségi szintről, ezközhasznalatról, egyebekről.
Ha most valami történne velünk, mi az, ami fennmaradna utánunk?
Körömgomba?
Szódabikarbóna?
Félrevezetés?
Oké, hogy van élet az online téren kívül is. De mindkettőben ott vagyunk. Mindkettőben “élünk” tulajdonképpen. Miközben digitalizáljuk még a Jóistent is, valahogy egyre jobban tűnik el a hitelesség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: