Nem kell a kamu

Eddig minden este olyan 45-90 (néha 120) perc ment el azzal, hogy:
-Lányok, menjetek fürdeni!
-Ma nem én kezdek!
-Én se kezdek! Te kezded!
-Nem! Te kezded!
-Nem! Tegnap is én kezdtem!
-Előbb még megnézem a Lármás családot!
-De ez ismétlés, menj fürdeni!
-Nem! Én akkor is megnézem!
-Jó akkor menj Te!
-Én is nézem!
-Nem érdekel, valaki menjen fürdeni!
-Te kezded!
-Nem! Te kezded!
-Anyaaaaaaaa! Szólj rá!

És ma (csütörtök este):
-Lányok, menjetek fürdeni!
-Oké, én kezdek!
-Nem! Én kezdek!
-Anyaaaaaaaa! Szólj rááá!
Hivatalosan is elkészült a fürdőszobánk. Boldogság! 😊👌👍

Valójában nem lett 3 hét. Elkészült volna két hét alatt, ahogy az ígéret szólt, ha a kád nem tréfál meg minket és emelkedik fel reggelre -így ott veszítettünk 2 napot + volt egy ünnepnap is, egy szerdavasárnap. Szóval ment a munka csütörtökhétfőtől és szerdára készen is lett. Pont azzal a három nappal lett több.
Mondjuk még nem 100%-os, festeni kell és felfúrni ezt-azt, mint például tükrös szekrény, törölköző tartó, wc papír tartó, mosdó szekrényajtó…stb, de ezek nélkül is remekül működik, ez már csak esztétika.
Az utolsó pár nap necces volt wc nélkül, eléggé hiányzott -főleg nekem, aki hajnalban kijár pisikélni és hát na! Nem vagyok egy párduc, meg a lábam is eléggé fájt, szóval mondjuk ki: ledöngtem anyuék budijára, ha szólított a természet, sunyiban, mint fiatal koromban mata részegen, amikor buliból mentem haza és azt hittem magamról, hogy nőiesen osonkodtam. Aztán másnap meg mondták, hogy nem!
A második hét egy kicsit nehezebb volt, mint az első…. ….. ….

Na jó, elég! Ez egy ilyen modoros, kamu írás. Mintha minden nehézség nélkül zajlott volna az egész, de ez nem igaz. Hogyan lehetne nehézség-mentes egy olyan füri felújítás, amiben benne lakunk?!
Szóval, itt a múlt heti valódi írásom, a múlt heti valódi lelkiállapotomban:

Hétfő reggel 8.30
Megérkeznek burkoló Istiék. Szóval most kezdődik a falazás. Az se kevés munka lesz, a jelenlegi fal minősége, ami a csempe alatt volt, egy 5-ös skálán mondjuk egy nagyon gyenge 1-es.
Dél körül Istivel listát írunk, hogy mit kell még venni ahhoz, hogy ne a szerdai munkaszüneti napon hülyézzük le magunkat.

Kedd reggel 8.30…. nem is tudom…meg nem is érdekel, hogy mi volt és melyik szívás követte a másikat, és hogy mi miatt nem tud haladni ez az egesz kotvány szar itt. Azt tudom, hogy kurvára elegem van!!!

Csütörtök van, és ez a hét összességében egy nagy rakás szar, úgy ahogy van. A hétközepi szerdavasárnappal, a hülye káddal ami megemelkedett és újra kellett rakni, és a szőrös lábammal, ami -az idestova 6 hétnyi kádtalanságban- elérte pályafutásának negatív rekordját. Az epilátor motorja szerintem leégne tőle, és se anyámék zuhanyzójában, se Peggyék kádjában nem idéznék elő egy dugulást, megidézve ezzel az elvarázsolt kastély mélyében valahol csendben szunnyadó szörnyet.
Ráadásul valami állandóan bluggyan és csurran a füriben, a csupasz betonpadlón hasalva hallgatóztam kedd este. Kiderült, hogy valahogyan levegős lett a fűtésrendszer, aminek semmi köze a füri csövekhez, meg egyáltalán semmihez, de most döntött így, hogy jelzi a jelenlétét. Úgyhogy most itt fönt nem megy a szivattyú, nincs is nyomás, vagyis minek menne, és serényen imádkozunk, hogy jöjjön a jó idő. Amúgy nincs hideg, csak meleg se. A gázos azt mondta, hogy nyáron térjünk vissza a problémára, mert légteleníteni kell, meg csöveket átmosni, alsó hangon egy-másfél napos munka, és természetesen nem a fűtésszezonban.
Már nem vacakolok annyit a takarítással, eddig küldetésnek vettem, hogy reggel építési területet varázsoljak a lakásból, este meg fordítva ugyanez. Azért, hogy mindenkinek kényelmes legyen. Eljött az a pont, amikor edzőcipőt húzok a lábamra reggel papucs helyett, sőt már köntöst se viszek magammal, amikor fürdeni megyek -váltogatom, hogy mikor kihez. Már egyből viszem magammal a ruhámat, nem itthon tökölök még annak a keresésével is. Azt veszem fel, ami legfelül van a polcon. Hét elején pedig kétszer is mentem melegítőben a gyerekekért a suliba. Szürke macinaciban konkrétan. Gáz.
A hajam? Hagyjuk inkább. A körmeim? Szintén. Jó, ezek legalább annyira nem tartoznak a tárgyhoz, mint a fűtésrendszer a fürdőszoba felújításhoz.
Már nem nézegetem a látványtervet.
Mondhatnám, hogy elfáradtam, de bárki tehetné fel joggal a kérdest, hogy ugyan minben?! Ha legalább elmondhatnám, hogy csinálok valamit, de igazából nem. Most őszintén, töröljek port? Minek? Ok, felporszívózok, meg felmosok minden nap, letörlöm nagyjából a vízszintes felületeket, elpakolom/elmosogatom, amit el kell, de semmi nem olyan, minden csak felületes. Kicsit nehèz töltődni.
Tegnap este a csajok hívtak Apit és engem, hogy bújjunk melléjük az ágyba és beszélgessünk elalvás előtt. Api ment a Nagyhoz, én meg a Kicsihez, azután cseréltünk. Jókat röhögtünk. Ott jó volt. A lakásnak az a része, amit tökmindegy hogy mi vesz körül. Persze ott is por van, kevés hogy becsukjuk az ajtót napközben, meg nincs minden a helyén, de mégis. Az a bázis. A biztos pont. Tele jókedvvel és gondtalansággal.

Péntek reggel 8 óra

Folytatódik a munka. Gépiesen csinálom végig ugyanazokat a mozdulatsorokat. A Kicsi itthon van, nem érzi jól magát. Szerintem csak nincs kedve suliba menni. Sportszerű nehezítés az egyre nagyobb káosz közepén. Még mindig egymást követik a nem várt események, amik folyamatosan hátráltatják a munkát. És nem baszki, nem akarom elhinni! Nem hiszem el, hogy vághatatlan a csempe, nem érdekel, hogy hol miért nincs derékszög, nem érdekel, hogy a sötét csempe kisebb, mint a másik és ezért nem jön ki a faszomtudjami! Nem akarok ezzel tovább foglalkozni, mert kisül az agyam és kifolyik a fülemen! ELÉÉÉG VOLT!!!!

Péntek délután, elgurul az összes pirulám, a Kicsivel csomagolunk, és elhúzunk Bárándra. Visszük a kutyát is. Oda Ő a belépő. Elvégre kutyásfogadó. Úgy volt, hogy mind megyünk, de Apinak dolgozni kell, a Nagynak meg nincs kedve. Szóval ott hagyom Apira az egész káoszt, és cseppet sem érzem magam rosszul miatta.
Sötét van, mire odaérünk. Láttunk egy őzikét, megállt az autó előtt, a kisbalaton közepén vezető úton. Elképesztő ez a környék, még sokadszorra is tátott szájjal tudok rácsodálkozni. Már maga Zala megye is egy életérzés, de Bárándpuszta…nincs hozzá fogható. Ott megáll az idő. Végtelen a nyugalom és a gondtalanság. Jó érzés ott lenni, mindig úgy fogadnak, mintha egy hosszú útról hazatérnénk.
Van fürdőszoba. Tudok hajat mosni, meg borotválkozni, micsoda esemény!
Szombaton csavargunk egy kicsit a környéken, Sógorasszonnyal és Cukiság Unokahugival. De a Kicsinek fáj a feje, ezért visszmegyünk Bárándra. Lázas. Lelkifurdalásom van, hogy pénteken azt hittem, csak szimulál. Vasárnap reggel hazajövünk, hogy ne fertőzzünk össze senkit. Bárándon a srácok külön megköszönik, hogy oda mentem borotválkozni és búcsúzóul elneveztek Pamacsnak.
Dél körül hazaérünk. Nagyon látható változas nincs, de attól még tudom, hogy sokat haladt a munka. Kosz van, por van, serceg a talpam alatt. Most már a terasz is katasztrófa, ott vágták a csempét. A kb 4nm-es teraszon, ahol ott van a cserepes fenyőfa karácsonyról, a fürdőszoba falából kiszedett csövek, mosdó, sitt, minden szar. És most a leterített műfüvön csempedarabok, törmelék, kosz, mocsok! Egy kicsit eláztatta az eső is, csak hogy még undorítóbb legyen. Csúnyán tele a hócsukám. Most már rosszul érzem magam amiatt, hogy rábíztam a dolgot Apira. Férfiak…chö! Mit nekik ilyen részletkerdések! (Itt egyébként szégyelljem el magam, mert még szombaton is ment a munka, sőt a Zoli reggelente munkába menet benézett, hogy minden rendben van-e. Szóval ronda, hisztis természetünk van nekünk, nőknek!) Estére megjön a Nagy is a barátnőjétől. Nincs jól, látom rajta.
Hát cifra egy hét elé nézünk!

Ez volt a múlt heti napló a füriről. Ugye, milyen nehézség-mentes?!

Ezen a héten viszont minden a helyére billent. Ment a munka, mint a karikacsapás. Még úgy is, hogy a lányok lerobbantak, és mindketten itthon maradtak. Plusz én is elkaptam tőlük, kedden már lázasan ébredtem.
Szerdán délután Isvánék végeztek, poénkodtunk, hogy másnap reggel majd megszokásból újra jönnek, nem baj, iszunk egy kávét. Nagyszerű munkát végeztek és egyetlen alkalommal sem volt felemelt hangú szitkozódás, pedig voltak nehézségek bőven.
Aznap Zoli addig maradt este, amíg be nem fejezte az összes vizes bekötést. Sötétben ment haza. És Ő is végig vidám, derűs maradt.
Hálás vagyok Nekik! Kedvem lett volna megölelgetni mindenkit egyesével, amikor készen lett a füri végre, de lehet hogy csak be voltam tépve a sok gyógyszertől, amit beszedtem, hogy végig tudjam csinálni az utolsó két napot.

Bár még nincs készen teljesen, de azért mutatok fotót.
Soha többé nem újítunk fel semmit.
Lett gránitpult.
Nem lett tetőablak.
A fürdöszobánk köszöni a figyelmet!