Szobafogság

Ez az írásom a lányaim egyik kedvence. Talán azért, mert ettől úgy érzik, hogy Ők kimondottan jó gyerekek.

Az én tesóm. Mennyit öltük egymást gyerekkorunkban. Hányszor vitte anyánk a sürgősségire miattam. Övé volt a verbális erőszak, enyém meg a fizikai. Így osztottuk el, jólnevelt lánytestvérek módjára. Aztán megnőttünk és csapat lettünk, lett már közös ellenség: szülők, tanárok és betartandó szabályok.
Szóval lehettünk vagy 10-12 évesek, amikor éppen büntiben voltunk, mert két teljes láda szabolcsból kapott almát ledobáltunk a lakótelep játszóterére a nyolcadik emeleti lakásunk erkélyéről. Mondjuk nem értettem a plusz egy hét szobafogságot, mert épp elég volt ultracikinek, amikor délután le kellett mennünk, és fel kellett söpörnünk a produktumot. Láttatok már nyolcadikról szétloccsanó almát a flaszteron? És el tudjátok képzelni, hány ember lakik egy tízemeletes házban? És azt, hogy milyen kurva sokan vannak otthon délután? Nna! Azt gondolom, hogy elegendő lecke lehetett volna, kár volt tetézni a szobafogsággal. Mert mit csinál a gyerek a szobafogsàgban? Hát unatkozik. Hogy unatkozik? Mocskosul!
Másfél szobás kis lakás volt, nem nyújtott már semmiféle újdonságot egyetlen szeglete sem. Vagyis, de! A wc helyiség szélessége pont akkora volt, hogy kinyújtott lábakkal a földön ülve, deréktól talpig éppen át lehetett érni, és felmászni ilymódon a plafonig. A versenyt a tesóm nyerte, ő tudott többször felmászni, mert én dagi voltam, nem is volt kiegyenlített a meccs. Tulajdonképpen gyúrhattunk is volna, mint a börtönben a rabok, amennyi szobafogságot mi kaptunk, már régen lehetne egy saját edzéstervünk, saját konditermünk és kaszálnánk, mint Norbiék. De mi wc-t másztunk. Utólag milyen könnyű okosnak lenni…
Na tehát, miután a wc mászás is fényét vesztette, sminkelni kezdtünk. Nagy kihívást ez sem jelentett, anyu nesszeszerének a tartalma kb 4 darabos volt: egy szemceruza, egy kék szemhéjpúder, egy majdnem színtelen rúzs és egy nagyon halvány pirosító.
A tükröt még nem értük fel a füriben, ezért a tükör alatti porcelán polcba kapaszkodva álltunk fel a kád szélére, és képzeltük magunkat felnőtt, munkába igyekvő nőnek. De a polc megadta magát és leszakadt. Egy kicsit betörte az alatta lévő mosdót is. Először annyira röhögtünk, hogy levegőt se kaptunk, de aztán a tesóm -ő volt kettőnk közül az érettebb- elkomorodott és parafejjel kérdezte, hogy mit mondunk anyuéknak, ha hazaérnek.
Hát az én arcomra is ráfagyott a mosoly.
Basszus, még csak az előző letöltendő felénél se jártunk, tényleg, mi lesz így velünk??? Életfogyt?
Arra már nem elmékszem, hogy melyikőnk találta ki a nagy tutit, vagy hogy mennyit agyaltunk rajta, illetve, hogy közös elhatározás volt-e, vagy csak egyikőnk a másikra erőltette az ötletét, mindenesetre évekre hülyét csináltunk magunkból, ami több évnyi szobafogságnál is rosszabb volt, mert a nagycsaládi és a széles baráti körben szállóigévé vált, hogy éppen a mi lakótelepi, nyolcadik emeleti fürdőszobánkba becsapott a gömbvillám! Sőt, Apánktól is új, alvilági ragadványneveket kaptunk: én voltam Gömbi, a tesóm pedig Villám.