Kettő olyan lényeges dolog történt velem tavaly és idén, ami ki tudott mozgatni a komfortzónámból és billenteni tudta a mérleg nyelvét újra egy picit a kreatív oldalam felé.
Nagyon szeretem az életemet. Így, ahogy van. Mégis, néha azt érzem, hogy valami megfeneklik. Megállok a langyos pocsolya közepén és ott elnézelődök magamnak néhány hónapig. Ez amúgy ilyen romboló tevékenység, még ha kényelmesnek tűnik is elsőre. Ilyenkor belassulok, belustulok, beszippant az online világ, háttérbe szorul a valóság és észrevétlenül formálja mindez a személyiségemet -rossz irányba. Alap téli állapot. Annak, aki megteheti. De én nem tehetem, mert két kisgyerek egészséges lelki és mentális fejlődése múlik azon, hogy mennyire engedem el magam. Ennyire már nem engedhetem, egyszerűen nem tehetem meg és kész.
Tavaly találtam rá Erikára és jelentkeztem hozzá egy jobbagyféltekés rajztanfolyamra. Félve mentem a foglalkozásra. Vagy 100 éve nem tanultam semmit, és nem is csatlakoztam új közösséghez, nem ért ilyenfajta külső impulzus. Amit ott kaptam, az leírhatatlan. Erika végtelen nyugalma, a rajzolás flow állapota, az egész élmény hihetetlen. Még ha nem is leszek híres rajzművész (nem is ezért mentem!), és nem rajzolok azóta sem minden nap, akkor is rengeteget hozzátett az egészséges önbecsülésemhez. Továbbá visszatért az emberekbe vetett hitem. Csupa jó ember volt az összes csoporttársam. A tanfolyam által kibillentem abból az egyensúlyból, amiről azt hittem, hogy jó nekem, mert kényelmes volt, de nem volt más, mint egy nagy becsapás.
Idén keveredtem el Viki írókurzusára. Januárban remegő térdekkel álltam az épület előtt, és elszívtam két cigit egymás után, mielőtt felmentem hozzá az emeletre. Amit onnan magammal hoztam, az megintcsak leírhatatlan! Fantasztikus élményekkel gazdagodtam, nagyszerű emberekkel találkoztam, és a kreativitásom újra szárnyalt. Felpezsdültem, lendületet kaptam, tele voltam új ötletekkel, annyira magával ragadott az élmeny, hogy most, márciusban újra ott ültem a tanfolyamon. Viki végtelenül kiegyensúlyozott egyénisége, a stílusa és az egyenes jelleme lenyűgözött. És a csoporttársaim mindkét alkalommal, éppen úgy mint Erikánál, egytől-egyig segítőkész, jó emberek. És nem, ettől a tanfolyamtól sem lettem híres író (döbbenet, de itt sem ez volt a cél!)
Nemrég fogalmazódott meg bennem, hogy tulajdonképpen egyetlen elvárásom van az emberek felé, akik körülvesznek. A legfontosabb tulajdonága, ami egy embernek lehet, hogy legyen jóindulatú.
Kell a hobbi. Az egyéb elfoglaltság. Nekem ezek: a rajz és az írás (meg még a varrás), kinek mi! De nagyon fontos, hogy időt töltsünk azzal, amit szeretünk. És még annál is fontosabb, hogy megismerjünk hasonló gondolkodású, érdeklődésű embereket, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Elképesztő építő ereje van.
Erikának és Vikinek hálás vagyok, nagy szükség van olyan tanárokra, akiknek minden tudásuk a szívükből és a jóindulatukból fakad. Nincs semmi, ami inspirálóbb lenne, még a pinterest sem!
Amint tehetem, megyek még tanfolyamra. Egyrészt, mert szükségem van az impulzusra, másrészt pedig, mert a gyerekeimnek is szükségük van a megújult anyára, aki élményekkel és friss kreativitással tud hazajönni hozzájuk.
Újra megtaláltam a humorérzékemet, ami nélkülözhetetlen a gyerekneveléshez. Meg úgy egyáltalán mindenhez.
Egyik este megkértek a lányok, hogy olvassak fel nekik azokból, amiket én írtam. Volt olyan írásom, amit többször is kértek (van néhány olyan, ami kimondottan nekik szól). Nevettek. Láttam rajtuk, hogy tényleg tetszett nekik. Nem csak jóindulatból tettek úgy, mintha. Kell ennél több?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: