Képzeld el…

Beszélgetés magammal, aki kb. 200 éve lettem volna:

-Ma egész jó kis kaját rittyentettem össze, volt kedvem főzni.
-Volt kedved? Ma? Hát nem minden nap főzöl? Akkor mit eszik a család? Tán bajban van a háztáji? nem tejel a Riska? Vagy nem hízott meg a malacka? Nem tojnak a tyúkok? Nem takarított be az urad ősszel? Vagy netán… csak nem tegnap szültél?
-Öööö, nem. Nincs semmi baj. Nincs háztáji. Föld sincsen, amit művelnénk. És nem szülök már. Csak nem főzök minden nap.
-Akkor mit eszik a család?
-Hétköznap általában eszik mindenki ott, ahol a napját tölti: munkahelyen, iskolában.
-Hogyan, ha nem csomagolsz velük ebédnek valót?
-Kapnak ott, fizetni kell érte.
-Ilyent se hallottam még… Na de este csak eléjük teszel egy kis friss puliszkát, ugye?
-Mondjuk azt nem, azt se tudom hogyan kell elkészíteni. De persze, megterítek vacsorára, eszünk hideg vacsorát, tojásrántottát, vagy éppen olyankor főzök valamit.
-Aztán föld meg miért nincsen? Hogyan termelsz bármit is?
-Nem termelek semmit. Megveszünk mindent készen az üzletben.
-De mit adsz el, ha nem termelsz?
-Másképp megy már, mint régen. Munkahelyen dolgozunk, azert kapunk fizetést.
-Érdekes. Egy darab háztáji sincs?
-Nincs. Háziállat van. Kutya.
-Minek, ha nincs amit tereljen?
-Családtag.
-Egy kutya? Családtag? Ne nevettess!
-De igen. Ilyen a világ most.
-Na de lovaskocsid csak van, nem? Másképp hogyan jutsz el bárhová?
-Nincsen. Autó van, azzal.
-És az mivel megy?
-Benzinnel.
-Azt meg honnan veszel?
-Pénzért, a benzinkúton.
-De ha volna földed, megtemelhetnéd rajt’ a lónak a takarmányt.
-Igaz, de messzebbre kell eljutni és gyorsabban, mint lovaskocsival lehetne. A lovaskocsizás már csak hobbi leginkább.
-Mi az a hobbi?
-Szabadidős tevékenység.
-Még ilyet! És hogyhogy nem szülsz már? Hát nem annyit szülsz, amennyit az Isten ád?
-Nem. Van két szép lányunk, nem szeretnénk több gyereket. Fel is kell nevelni Őket.
-Azt nem mind neked köll. A nagyja neveli a kicsinyét, ha jól neveled a nagyját.
-Ó, nem. Minél nagyobb a gyerek, annál több a külön elfoglaltsága.
-Külön? Mit külön? A leányok neked segédkeznek a ház körül, a legények meg… nincsen föld. Nincsen háztáji… Mit tanul akkor tőletek a gyerek?
-Elég sokat, úgy gondolom. Rengeteget foglalkozunk velük.
-Fogalkoztok? Tán csecsemők még? Vagy hátulgomlósak?
-Nem. 10 és 7 évesek.
-Mit kell akkor foglalkozni? Mosni, főzni, fát hasogatni, vásárba menni hiszen csak tudnak már maguk is! Önmagát ellátja, a kisebbeket (ha lennének) gondozza, írni-olvasni meg tanítja a pedellus.
-Más világ van már, többet foglalkozunk a gyerekekkel. És nem, nem tudnak még ennyi mindent. Többet tanulnak az iskolában is, nincs annyi idejük itthon.
-Ezt nem értem. Többet foglalkozol velük, de nem tudnak annyit, mint 200 éve tudtak volna? Többet tanulnak az iskolában mint irni-olvasni, számolni, azért nincs idejük otthon? Mégis mit tanulnak még?
-Idegen nyelvet, informatikát…
-Azt meg minek?
-Azért, hogy a késöbbiekben hasznát vegyék. El tudjanak helyezkedni bárhol a világon, ha úgy alakul majd az életük. Mellette sportolnak, különórára járnak…
-Mire való az?
-Hogy egészségesek maradjanak. Kell a testmozgás.
-Mozoghatnának eleget, ha neked segédkeznének.
-Az igaz, de nekik az a dolguk, nekem meg ez.
-Értem. Vagyis nem értem. Nem termelsz, nincs földed, nincs háztáji, azt mondod, hogy többet foglalkozol a gyerekkel, az mégis kevesebbet tud, pedig többet tanul az iskolában, amiatt nincs ideje otthon, mindezt azért hogy neki se legyen majd földje, hiszen nem is biztos hogy a hazájában marad. A jószág családtag, nincs időtök semmire, sietni kell mindenhova. A világotok nekem félemetes hely.
-Néha egy kicsit nekem is. Mennem kell. Örülök, hogy beszélgettünk.
-Magam is. De annak még jobban örülök, hogy én nem akkor élek.
-Megértem. Ég veled!
-Isten áldjon!

Ez rém fura egy gondolat volt… Na megyek és befogok a kocsi elé. Ja, nem. Sorra kerültem, tankolok.