Szimpla

Szimpla kedd este: Kicsi ül a kád vízben, Nagyocska a gép előtt, Api suliban. Szusszanásnyi idő nekem, simítgatom az idegeimet a hayday-el. Egyszer csak Anyám beront a lépcsőházból: “zárd el azonnal, jézusom, ömlik le a víz!” Vizet elzárom, lerohanok vele, Apámék hálószobájában (az van a fürdőszobánk alatt) a plafonról folyik a víz keresztben az egész menyezeten egy csíkon, majd még egyen, nem csöpög, basszus folyik! Anyám lavórt, vödröt, törölközőket tesz az ágyra szaporán, Apám szerint nem vagyok normális (mondjuk ez nem tudom, hogy jön ide), én felrohanok, tapogatom a padlót a füriben, elhúzom a kanapét a fal túloldalán, semmi, tök száraz minden. Elzárom az összes csapot: budinál, mosógépnél, mosdó alatt, hallgatózok…csordogál. Honnan a tökömből csordogál? Lerohanok Peggyhez, megmutatja hol a főcsap, elzárja, feljön velem Anyuékhoz, még hoz lavórt, törölget, Ő se normális (ezt sem tudom, hogy jön ide) nézünk fel, nézünk le, nézünk egymásra: csőtörés! Biztos, hogy az! Úristen! Telefonálok, szerencsére a vizes Zoli itthon van. Átjön, nézi a plafont, “Aztakurva!” -mondja ki a diagnózist, feljön velem, gyerek már kiszállt, hiányzik a víz 2/3-a. Gyereket megkeresem, alig kapok levegőt, bazi nagy ez a ház, megvan: “Te engedted le a vizet?”- kérdezem, Ő nem, maradék vizet leengedem, “hohho”- mondja a Zoli az újabb diagnózist, de már én is látom…
Eltört a kád. Ez most így hülyén hangzik, de frankón. Nem úgy, hogy lett egy repedés a zománcon, nem. Konkrétan beszakadt a szifon körül és nem a lefolyón ment le a víz, hanem mellette, be a padlóba egyenesen a kád alá, ahol nyilván nincs kicsempézve.
A jó hír az, hogy nincs csőtörés. Meg hogy néhány óra alatt elszívja a fal és kevésbé fog folyni. Meg az, hogy lesz új kádunk. Meg Anyuéknál szép új festés a hálóban. És addig is mi majd náluk fürdünk. Vagy Peggyéknél. Hát nem csupa öröm az élet? Most komolyan! Mennyi sok jó hír egy szimpla kedd estére!