Tartalékolj!

Rohanó világunkban, amikor minden felgyorsult…blablablabla…bla…bla…
Most komolyan, az ilyen kezdetű mondatok után van élő ember, aki tovább olvas?
Pedig tényleg ezzel van összefüggésben, amiről írni szeretnék, de igyekszem majd nem bealtatni az érdeklődést. Vagy szunyálj egy jót itt nálam, a kis virtuális játszóteremen, szívesen látlak.
Szóval az van ,hogy mindent akarunk, egyszerre és rögtön.
Nemcsak kapni, hanem adni is. Meg megosztani. Ez nem feltétlenül rossz, csak éppen kiöli belőlünk a boldog várakozás pillanatait, elfelejtünk várakozni . Még a várakozási időre is van jól bevált módszerünk, kitöltjük valamivel, én pl emaileket törlök a telómról, ha valahol várakoznom kell (ezt Apitól tanultam), nincs is már csak 1876 db olvasatlan üzenetem.
A gyerekek méginkább képtelenek várni, mert jól kiszolgáljuk őket: vagy azért mert kicsi, mi meg tapasztalatlanok vagyunk, vagy pedig azért mert nagyobb és hiába vagyunk tapasztaltabbak, belefáradunk a sok könyörgésbe, megvesztegetésbe, zsarolásba, így néha inkább igyekszünk túlesni dolgokon. Jó, van aki ősanya és képes akármeddig türelmes maradni, őket mélyen tisztelem, szívből irigylem és egy kicsit utálom is. Volt idő, amikor én is annak képzeltem magam, de aztán megkérdőjeleztem az állapotot, mert úgy éreztem, hogy kicsit kezdek elrugaszkodni a saját személyiségemtől (mármint az alaptól, természetes módon minden nő megváltozik, ha gyereke lesz), az meg nem biztos hogy jó, nehogy itt kettéhasadjak. Kezdett kissé kényelmetlen lenni a kabát amit magamra húztam és megugorhatatlan lenni a léc, amit saját magamnak állítottam és növeltem a magasságát minden egyes nap. A gyerekeknek meg nem teljesítmény kell -sem színészi, sem másmilyen- hanem húsvér anya, aki néha hibázik, akinek nincs mindig kedve rózsaszín púderillatú körülményeket teremteni és bármennyire is nem tetszik, mond néha nemet.
Anyu sokszor figyelmeztetett, hogy tartalékoljak. Lehetőleg mindent. Nemrég valakitől (aki alaposan megváltoztatta a nézőpontomat sokmindenről és ezért roppant hálás vagyok neki), megint ezt a jótanácsot kaptam, teljesen más vonatkozásban, és tényleg! Ez nekem most ilyen homlokracsapós élmény. Mert mennyivel könnyebb időnként előrántani a “tartalékos fiókból” valamit. Olyankor, amikor éppen kifogytál, semmid nincs a kezedben, a zsebedben vagy a fejedben.
Így kezdtem el mindent tartalékolni.
Megvehettem volna valamit a drogériában ami nagyon tetszett, de inkább betettem az árát a pénztárcám egyik külön zsebébe. És hamarosan el is jött az idő, amikor nagyon is kapóra jött.
De jókedvet is tartalékoltam már, az esti meseolvasás után néha még beszélgetünk a csajokkal, aztán van úgy, hogy annyira felpörögnek és elkezdenek ökörködni, így sokkal tovább ébren maradnak, reggel meg nem lehet őket felkelteni. Tehát inkább partykiller voltam és offoltam a bulit lámpaoltással, és valóban: maradt a jókedvből reggelre is, senki nem ébredt úgy mint a mosottkaka.
Most volt az első olyan karácsonyváró adventi naptár, amihez nem az utolsó héten vettem meg mindent. Például fehérneműt vásároltam Nekik, de a kasszánál megláttam a bagoly alakú szájfényt, vagy egyéb cukiságot, amit egyszerűen muszáj megvenni, és aztán mégsem adtam oda aznap, örüljenek csak a bugyinak meg a zokninak, a csecsebecsének meg majd az egyik decemberi reggelen. Így is lett. Anyu figyelmeztetett, hogy tegyem el a vackokat későbbre és milyen igaza volt.
Könyvet is rendelek egyszerre többet, ha találok olyat amit érdemes. Azt is tartalékolom. Mennyire jó a gyerek kezébe adni egy vasárnap délután, amikor szemmel láthatóan szétcseszi az unalom.
Vagy egyik este pl magamat vettem elő a tartalékból. A Nagy beteg lett, nem ment aznap iskolába. Reggel még zökkenőmentes volt, de este már rázendített a Kicsi, hogy Ő sem akar menni másnap. Elővettem a tartalékot: szó sem lehet róla, de ma este velem aludhatsz. Napok óta könyörög, de nem engedtem, éreztem hogy jól jön még. Boldogan cuccolt át hozzám, hozta a kis alvókáit, nekik is megágyazott kicsiben, és a kezembe nyomta a könyvet. Azt mondta, ma elég lesz két mese, nem kell három. Rendben van. Marad egy tartalék.
Vagy tavasszal például, jön az első nap amikor igazán kellemes idő van, rendre kifingatom magam a kerti munkával úgy, hogy másnap (meg harmad és negyednap) mozdulni sem bírok. Itt is érdemes a lendületből félretenni.
Képes vagyok már örömhírt is tartalékolni, bánatosabb napokra. Nekem ez a legnehezebb, embertpróbáló feladat.
Szeretem űberelni saját magamat, eddig csak vicces kis üzeneteket írtam reggelente a gyerekeknek az uzsistáskájukba, egy ideje meg rajzolok is. Viszont nincs minden reggel időm/kedvem/humorom hozzá (a rendszeresség nem a legerősebb tulajdonságom), úgyhogy amikor elkap a rajzolhatnék, egyszerre többet is elkészítek előre. Már csak arra kell emlékezni, hogy hová rejtettem.
Vannak persze teljesen felesleges tartalékok is, ami már inkább gyűjtögetés, vagy nem is tudom. Én hajalmos vagyok eltenni bármit, hogy majd jó lesz valamire (barkácsoláshoz a gyerekekkel, varráshoz, díszítéshez, akármihez).
Néhány hónapja jártam a barátnőmnél megnézni az új lakását, olyan szép rendezett volt, minden a helyén. Valahogy szóba került a mi lakásunk és azt mondta, hogy “nektek rettentően sok szarotok van”. Mondjuk akkor nem esett jól, de később beláttam, hogy igaza van. Szisztematikus szanálásba kezdtem a lakásban, nincs még vége, ez egy hosszú folyamat lesz, de ez már egy másik bejegyzés témája…Eltartalékolom.

(a kép forrása: pinterest)