Ne pánikolj!

Csodát rejt a karácsony.

A gyerekeknek mindenképp.

Annyira nagyon várjuk.

A gyerekek mindenképp.

December elején még olyan lelkes az ember lánya. Csinositgatjuk a lakást, díszítgetünk, illatmécsest gyújtunk esténként. Megtöltjük a gyerekeknek az adventi naptárakat, a boltokat járva nem tudunk ellenállni nehány cuki dísznek, mécsesnek. Eltervezzük, hogy mi lesz az idei csapásvonal: ezüst-fehér-zöld, piros-arany-zöld, minden színű tömény, egyszínű minimál…

A gyerekek kipattannak reggelente az ágyból: mit rejt az adventi naptár? Esett a hó? Jött a Mikulás?

Kívül is fel kéne már tenni a díszeket a házra, a fenyőfára, az olyan szép és hangulatos.

Aztán Mikulás után a gyerekek már tervezgetnek, listát írnak a Jézuskának, de jön az a nyugodtan várakozó álláspont, hogy “ohh, hol van az még..”.

A lakásban a díszek folyton lepotyognak, Api haja égnek áll a minden egyes fogantyún logó biszbaszoktól. A gyerekek képesek minden gyertyagyújtásnál összeveszni azon, hogy ki gyújtja meg. Hó persze nem esik, de állat hideg van, egyre nehezebb reggelente életet verni a családba. Én sem ébredek könnyen, de azért nagyon igyekszem. Pedig engem nem vár minden nap valami adventi meglepi.

Fel kéne tenni már a hülye izzókat a házra…

December 10. körül már minimum négyszer módosult a Jézuska-lista.

Kicsit lehet kezdeni izgulni, néha megcsap egy-egy aggodalom-hullám, de még elhessegethető.

Már minden biszbasz meg lett taposva jó sokszor, van egy pár a konyhaszerény alatt is, amiket én magam kísértem be a lábammal ‘akkorottrohadjálmeg’ végszóval.

Hullik a tűlevél az adventi koszorúról.

Az adventi naptár már kevés az ébresztéshez reggelente. Palacsinta illat is kell, vagy terített asztal gyertyafénnyel. Meg a második kávé addigra nekem.

Ha ezen a hétvégén se tesszük fel a rohadt izzókat, akkor tőlem ott egye meg a fene a pincében, én leszarom!

December 15. után hivatalosan is ON-ra kapcsolható a pánikgomb. Kezdem elveszíteni  a józan ítélőképességemet, nem tudok már egymásutánban gondolkodni, kizárólag globálisan, mindenre kevés az idő, 9 nap, jesszusom, hát mire elég az?!  kész, vége, ez nem fog összejönni.

Felteszek még nehány díszt. Csak előbb megpucolom az ablakokat. Akkor már a függönyöket is kimosom. Mondjuk a bútorokat is elhúzhatom, ha már így belekezdtem. Kis portörlés sem árt. Rendszerezek nehány fiókot. Na jó,mindent rendszerezek.

A reggeli ébresztést feladtam. Nehezen tudom űberelni magam. Esetleg ha bevezetnék a gyerekszobába egy csillámló unikornist, aki elnyihogná a “good morning, sunshine”-t… Most tényleg, mi van akkor ha csöngetésre érnek be a suliba?!

Pedig milyen szépen világítanak a teraszon a külső izzók! Hiába, na! Ha egy férfi egyszer valamit megígér…

Múlt hét végén a bécsi adventi vásár csuda szép volt. A lányok imádták, Api is formában volt, sokat nevettünk, jót kirándultunk.

A délután, amikor mindent kipakoltunk az asztalra és együtt ajándékokat készítettünk, olyan meghitt volt. És igazán szép dolgok születtek.

Nem tudom, hogy mikor voltam hülyébb, akkor amikor bevállaltam a kézműtétet dec.13.-ra, vagy amikor elhittem a lányaimnak, hogy segíteni fognak.

Már mindegy, 20.-án varratszedés, azután marad még 3 napom.

Most asszem begyúrok egy nagy adag mézeskalács tésztát fél kézzel. Délután megjönnek a csajok és együtt megsütjük. Sőt, este forralt bort is készítek egy jó nagy lábossal. Aprónépnek alkoholmentes puncsot.

Meggyújtunk egy csomó mécsest, összekenjük az egész konyhát és mézeskalács-forraltbor illatban pofánröhögjük a pánikot!

Csodát rejt a karácsony.

Szép, meghitt karácsonyi készülődést Mindenkinek!

Tovább a blogra »