Egyébként imádom az ünnepeket, a vele járó felkészülést, díszítést, bevásárlást, az egész ünnepi hangulatot. Viszont mióta egyedül kell mindezt megteremteni, mert Api állandóan dolgozik (a dög :P), azóta kezd egy elmebeteg vesszőfutássá válni.
Szóval beterveztem a napot, elsőszülöttem oviban, de sietni kell, mert csak délig, ezert korán neki kell vágni a kistesóval, aki imád egész délelőtt fetrengeni, cserébe utál vásárolni. Nem baj, csak pozitívan, beígérem a ‘valamit’ amit kap majd, ha hajlandó felöltözni és indulhatunk végre. Nem tudnám már megmondani, hogy mikor váltam profi zsaroló-megvesztegetővé, valahogy ez is az életünk részévé vált, de az biztos, hogy váltogatva alkalmazom mindkettőt, helyzettől és gyerektől függően.
Abszolút felkészülten, előző este gondosan összeírt listával, 86 db ‘szakadjmeg-szatyorral’, pontgyűjtőkártyával, 3 plüssel és még négy műanyag aprójószággal felszerelkezve útnak indulunk.
Még alig léptük át az áruház küszöbét, kistesó máris lelkesen pakolja le az alsó polcokat, mert Ő már meg is találta az összes ‘valamit’ amit szeretne. Tényleg, ki az a gyermektelen szörnyeteg, aki azonnal a bejárathoz teszi az édességes polcot, szemben a színes üdítős polccal?! Lelkesen dobalja be a kosárba a cuccokat -tesónak is, unokatesónak is- ránézésre 40 ezernél járunk és a listáról még semmit nem húztunk ki, én pedig szépen pakolok vissza a polcokra és még annál is szebben magyarázok neki, hogy mit miért nem. Felajánlom neki, hogy üljön be a bevásárlókocsiba, én pedig tolom -igaz, ott figyel a ‘max 15 kg’ felirat, de talán ha 1-2 kilóval nehezebb, csak nem szorul bele. Innentől hatékony üzemmódra kapcsolunk, de hamar elúnja és kimászik. Rohangál, rámol megint, én pedig csak magyarázok és magyarázok…. Annál a pontnál, amikor a csokitojásokkal kezd gurigázni, viszont nekem nagyon ki kéne választanom az ünnepi szalvétát ár-érték arányban, egy kicsit úgy csinálok, mintha nem velem lenne.
Egyéni rekordot állítunk fel, kb fél óra alatt végzünk. Elkezdek pakolni a szalagra, de nagyon gyűlik a másik oldalon is már. Kistesó rendületlenül rámolja a kasszánál az alsó polcot. Kitámasztom a lábammal terpeszállásban, hogy ne szaladjon vissza az újságos pulthoz, ahol épp meglátott egy barbis újágot, ajándék tökömbojtosretiküllel, pakolom a szalag mindket oldalát, a fülemen is szatyor lóg, amikor a pénztáros megjegyzi egy félmosollyal, hogy kéne a szalag másik végére is valaki. ‘Anyukád kéne a szalag masik felére’-fut át azagyamon.. de illedelmesen csak ennyit mondok: ‘Ő az aki megkeresi a rávalót’.
És akkor csoda történik. Kistesó megáll és elbűvölve néz valamit. Követem a tekintetét. Mögöttünk egy család áll. Anyuka, apuka, kicsi babuka. Mosolyognak, gügyögnek a babának, Ő visszagügyög, mosolyog. Mindenki rendezett, csinos, a baba talpig vadi új, csodálatos brendon-cuccban. Mosolyogni próbálva, mégis furán néz az anyuka a másodszülöttemre. Felé fordulok: ott áll, egyik kezében óriás tic-tac, másikban egy redbull és egy csomag ceruzaelem, tök maszatos a szamba csokitól, amit már megszerzett, talpig nagytesótól örökölt turis cuccban. Mindez a másodperc törtrésze alatt történik, majd közli hogy pisilni kell!
Hamar fizetek, kibontom a redbullt, amit már nem volt affinitásom 126-odszor is visszatenni, belekornyolok, egyik kezemmel tolom az irányíthatatlan bevásárlókocsit, másikkal fogom a pipitáncot járó kistesóét es ahogy kiérünk leguggoltatom a parkoló füvén, mert már látom az arcan a visszaszámlálást. Anyuka az üvegajtón át már nem mosolyog, kicsit elhúzza a száját, ütközik a tekintetünk ,majd visszafordul a babaújság-címlap családjához.
A kocsiban hazafelé elmerengtem. Mikor kerültem én a szalag másik végére? Emlékszem amikor az elsőszülöttünk volt pici baba és mi apival rendezetten , mosolyogva álltunk és néztem az előttem pakoló nőt, elcsigázott volt, fáradt, lenőtt hajjal, ingerülten, két maszatos gyerekével…
Törvenyszerű, hogy ha felszáll a rózsaszín púderillat, azzal a lendülettel elszáll a csoda is? A bárgyú mosoly az arcunkról a nap 24 órájában, ahogy a gyermekünk minden egyes mozzanatára rácsodálkozunk?
A Húsvétunk szép lett idén is.
És ha a fényképeket nézem róla, ott van az a púderillat. Ott van minden képen!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: