Elsöszülöttem ma roppant gondterhelten ébredt. Amikor első mondata elhagyta a száját, miszerint: “anya, én ma nem szeretnék oviba menni, mert rendet akarok rakni a szobámban és segíteni neked főzni”ebből világosan kiderült, hogy valami nyomasztja. Korán reggel, éhgyomorra, azonnal egy taktikához kellett folyamodnom, Ő az a típus, akinél nem lehet élesben rékérdezni semmire, mert akkor csak még zárkózottabbá válik. Így hát megpróbáltam egy könnyed viccel elütni a dolgot: “oké, Te maradj itthon főzni, mosni, takarítani, Hugival játszani, én pedig elmegyek az oviba. Nnnna, akkor én öltözök is!” -és határozottan a szekrénye elé álltam, ruhát keresni magamnak. Picit elmosolyodott. “Mit vegyek fel? És mit kellett megtanulnom mára az ovihoz?”-kérdeztem komolyan. “Jól van, megyek én oviba…. de tépőzáras cipőt kérek!” Kibújt hát a szög a zsákból. Hónapok óta próbálkozunk a cipőfűző bekötésével, de sajnos mindkettőnk türelme véges és mindeddig nem sikerült megtanulnia. Nagyjából úgy nézett ki a dolog, hogy leültünk, nála az egyik cipő, nálam a másik, elkezdtem neki mutatni, magyarázni de Ő elfordult, odacsapta a cipőt és faképnél hagyott. Durcásan rámkiabált: “Hagyjál békén, úgysem fog sikerülni!” Én pedig próbáltam szép szóval meggyőzni, ami köztudott, hogy milyen nagyon hatásos a 4-5 évesek körében…
Most úgy döntöttem, hogy itt az idő. Letettem hát a cipőket és nem tágítottam. Elfordult, visszafordítottam a fejét. Félresöpörte, újból elé tettem. Érezte, hogy nem tűrök ellentmondást és láss csodát: 5 perc alatt megtanulta. Még Api cipőjét is Ő kötötte be, így indultak el és határtalanul boldog volt.
Rájöttem már nála, hogy jobb ha hagyom egy ideig és néhány héttel vagy hónappal később sokkal határozottabban térek vissza rá.
Így jutottunk el végre az önálló popótörlésig is. Néhány hete egyszer csak megoldotta egyedül. Biztos hamarabb is ment volna, de nem tette, én pedig nem erőltettem. Kis dolognak tűnhet, de ez igenis mérföldkő. A kedvencem az volt, amikor éppen a hugit pelenkáztam át, aki vonaglott, hidat csinált a kakás pelenka fölött én pedig villámgyorsan próbáltam manőverezni 2 marék popsitörlővel, amikor szólt a nagytesó a klotyóról, hogy : “anyuciiii, kész vagyooook!” Akkor komolyan úgy éreztem, hogy nyakig vagyok a kakában és sose jövök már ki belőle!
Az is teljesen váratlanul ért, amikor múlt hét pénteken kijelentette, hogy Ő ma az Á.mamáéknál alszik. Á.mamáék nagyon régóta várnak már erre. Igaz, a vége az lett, hogy mind ott aludtunk, mert estére meggondolta magát és elpityeredett, mégis a lényeg a szándék.
És itt van még az alvás. Nagyon régóta velem aludt már. Voltak rövidebb időszakok amikor hajlandó volt a saját ágyában elaludni, de éjjel szépen átbotorkált és reggel ugyanúgy ébredtünk, mintha velem aludt volna el este. 1-2 hónapja viszont úgy döntött, hogy a saját ágyában tér nyugovóra és engem lepett meg a legjobban, hogy ott is ébredt reggel.
Apropó alvás: A kistesó is szépen hagyja el a mérföldköveket. Néhány napja lefektetés után szokás szerint visított: “anyaaaa, anyaaa!” Mire bementem, a rácsos ágy tetején egyensúlyozott: egyik lába kint, másik bent és az ágy végébe kapaszkodott elfehéredett ujjakkal. Én pedig Apinak visítottam, hogy hozza gyorsan a fényképezőt. 😛
Eljött az ideje az ágy cserének. Másnap szépen szét is szedtük a rácsos ágyat és betettük a helyére a “nagy” gyerekágyat. Szépen friss ágyneműt húztam mindkét ágyra, de persze azonnali cserebere követte ezt is, mint minden mást. A nagytesó azonnal elfoglalta a kistesónak szánt ágyat, a kistesó pedig boldog volt, hogy végre hivatalosan is elfoglalhatja a nagytesóét! Csodák csodája, de nincs mászkálás. Este szépen betakargatom Őket, jó éjt puszit kapnak, lekapcsolom a lámpát és szépen elalszanak. Nem tudom, meddig tart majd ez az idill, de addig is nagyon örülök neki.
Szépen beszél is már a kistesó, az örökös “nem!” mellett megjenent az “igem”, az “aham”, a “pejsze” és az “oksi” is. Tehát lényegesen kevesebb az ellenkezés, bár ez nem azt jeleni, hogy akaratosságból hiány lenne!
Az én-képe is remekül alakul. Rögtön tudom, hogy ne számítsak semmi jóra, ha azt hallom tőle, hogy “Óóóó, Boodzaaa!”-mondja ezt saját magának amikor valamit kiborít, elront.
Gyakorlatilag már mindent mond, 3-4 szavas mondatokat is akár, de nem mindíg jól érthetően -Api szerint az állandó cumizástól. Lehet benne valami, mert tegnap vacsora közben például minden előzetes vagy összefüggés nélkül, tisztán és érthetően kijelentette hogy “katicabogájka”
A nagyik olvadoznak amikor adnak neki valamit és mosolyogva “kösi”-t mond. Ha pedi Ő ad valamit akkor szintén a legbájosabb mosolya kísértében mond “Szijesen”-t.
Próbálkozik az önálló öltözködéssel- vetkőzéssel is. Türelme mondjuk pont annyi van hozzá, mint a tesójának, de azért lelkes.
Megtörtént az első bilizés is, amit inkább neveznék szerencsés véletlennek mint tudatos dolognak. Bár tény, hogy azóta minden alkalommal szól, hogy “kaka” de mire kibontom és a bilire teszem, addigra késő. Mindenesetre a hajlandóság már mutatkozni látszik.
A fogsora is lassan teljes: 4 darab rágófog hiányzik még.
Sosem értettem anyukámat amikor azt mondta , hogy “kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”. Értelmetlen mondásnak tartottam ezt, hiszen minél nagyobb egy gyerek annál önállóbb, annál okosabb, ügyesebb. Ez így is van , mégis egyre több időt kell rájuk fordítani, egyre több dolgot kell megtanítani, gyakorolni, egyre több kérdést kell megválaszolni. Ebben a mondásban a “gond” szó alatt én inkább a “gondoskodást” és a “gondolkodást” értem.
Most úgy döntöttem, hogy itt az idő. Letettem hát a cipőket és nem tágítottam. Elfordult, visszafordítottam a fejét. Félresöpörte, újból elé tettem. Érezte, hogy nem tűrök ellentmondást és láss csodát: 5 perc alatt megtanulta. Még Api cipőjét is Ő kötötte be, így indultak el és határtalanul boldog volt.
Rájöttem már nála, hogy jobb ha hagyom egy ideig és néhány héttel vagy hónappal később sokkal határozottabban térek vissza rá.
Így jutottunk el végre az önálló popótörlésig is. Néhány hete egyszer csak megoldotta egyedül. Biztos hamarabb is ment volna, de nem tette, én pedig nem erőltettem. Kis dolognak tűnhet, de ez igenis mérföldkő. A kedvencem az volt, amikor éppen a hugit pelenkáztam át, aki vonaglott, hidat csinált a kakás pelenka fölött én pedig villámgyorsan próbáltam manőverezni 2 marék popsitörlővel, amikor szólt a nagytesó a klotyóról, hogy : “anyuciiii, kész vagyooook!” Akkor komolyan úgy éreztem, hogy nyakig vagyok a kakában és sose jövök már ki belőle!
Az is teljesen váratlanul ért, amikor múlt hét pénteken kijelentette, hogy Ő ma az Á.mamáéknál alszik. Á.mamáék nagyon régóta várnak már erre. Igaz, a vége az lett, hogy mind ott aludtunk, mert estére meggondolta magát és elpityeredett, mégis a lényeg a szándék.
És itt van még az alvás. Nagyon régóta velem aludt már. Voltak rövidebb időszakok amikor hajlandó volt a saját ágyában elaludni, de éjjel szépen átbotorkált és reggel ugyanúgy ébredtünk, mintha velem aludt volna el este. 1-2 hónapja viszont úgy döntött, hogy a saját ágyában tér nyugovóra és engem lepett meg a legjobban, hogy ott is ébredt reggel.
Apropó alvás: A kistesó is szépen hagyja el a mérföldköveket. Néhány napja lefektetés után szokás szerint visított: “anyaaaa, anyaaa!” Mire bementem, a rácsos ágy tetején egyensúlyozott: egyik lába kint, másik bent és az ágy végébe kapaszkodott elfehéredett ujjakkal. Én pedig Apinak visítottam, hogy hozza gyorsan a fényképezőt. 😛
Eljött az ideje az ágy cserének. Másnap szépen szét is szedtük a rácsos ágyat és betettük a helyére a “nagy” gyerekágyat. Szépen friss ágyneműt húztam mindkét ágyra, de persze azonnali cserebere követte ezt is, mint minden mást. A nagytesó azonnal elfoglalta a kistesónak szánt ágyat, a kistesó pedig boldog volt, hogy végre hivatalosan is elfoglalhatja a nagytesóét! Csodák csodája, de nincs mászkálás. Este szépen betakargatom Őket, jó éjt puszit kapnak, lekapcsolom a lámpát és szépen elalszanak. Nem tudom, meddig tart majd ez az idill, de addig is nagyon örülök neki.
Szépen beszél is már a kistesó, az örökös “nem!” mellett megjenent az “igem”, az “aham”, a “pejsze” és az “oksi” is. Tehát lényegesen kevesebb az ellenkezés, bár ez nem azt jeleni, hogy akaratosságból hiány lenne!
Az én-képe is remekül alakul. Rögtön tudom, hogy ne számítsak semmi jóra, ha azt hallom tőle, hogy “Óóóó, Boodzaaa!”-mondja ezt saját magának amikor valamit kiborít, elront.
Gyakorlatilag már mindent mond, 3-4 szavas mondatokat is akár, de nem mindíg jól érthetően -Api szerint az állandó cumizástól. Lehet benne valami, mert tegnap vacsora közben például minden előzetes vagy összefüggés nélkül, tisztán és érthetően kijelentette hogy “katicabogájka”
A nagyik olvadoznak amikor adnak neki valamit és mosolyogva “kösi”-t mond. Ha pedi Ő ad valamit akkor szintén a legbájosabb mosolya kísértében mond “Szijesen”-t.
Próbálkozik az önálló öltözködéssel- vetkőzéssel is. Türelme mondjuk pont annyi van hozzá, mint a tesójának, de azért lelkes.
Megtörtént az első bilizés is, amit inkább neveznék szerencsés véletlennek mint tudatos dolognak. Bár tény, hogy azóta minden alkalommal szól, hogy “kaka” de mire kibontom és a bilire teszem, addigra késő. Mindenesetre a hajlandóság már mutatkozni látszik.
A fogsora is lassan teljes: 4 darab rágófog hiányzik még.
Sosem értettem anyukámat amikor azt mondta , hogy “kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”. Értelmetlen mondásnak tartottam ezt, hiszen minél nagyobb egy gyerek annál önállóbb, annál okosabb, ügyesebb. Ez így is van , mégis egyre több időt kell rájuk fordítani, egyre több dolgot kell megtanítani, gyakorolni, egyre több kérdést kell megválaszolni. Ebben a mondásban a “gond” szó alatt én inkább a “gondoskodást” és a “gondolkodást” értem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: