Járvány és reklám

Megint betegek lettünk. Most egy hányós-hasmenős vírust sikerült beszereznünk, ezt utálom a legjobban az összes közül. Mert nem elég, hogy gusztustalan és folyamatos mosással, fertőtlenítéssel jár, de a legveszélyesebb is a kiszáradás lehetősége miatt. Másfél évesem kezdte a sort, 4,5 évesem folytatta. Szerencsére engem az éjszaka közepén ért az áldás, amikor már lezongoráztam velük a délutánt és az estét, így teljes magányban tölthettem a fürdőszobában az éjjelt és reggelre fekete karikákkal a szemem alatt, illatosan a kábé 20 zuhanyzástól és fogmosástól állhattam műszakba a nagyjából kipihent gyerekeim mellé.  Api megúszta egy 1 napos lázzal, amit 24 órányi alvással ki is pihent. Este amikor végeztem a teregetéssel és álltam a mosogatónál megkérdezte, hogy mit segíthet, szívem szerint azt válaszoltam volna, hogy “köttesd el magad!”

Másfél évesemmel 1 hét leforgása alatt megjártuk az ügyeletet, majd a kórházat, majd a gyerekorvost és újra a kórházat, de nem nagyon marasztaltak sehol -üdv a jó magyar egészségügyben. Egy kicsi gyerek 1 hétig tartó hasmanése nem elég nyomós érv semmiféle ellátáshoz vagy laborvizsgálathoz. Elegendő a fertőző osztály folyosóján 2 nővér ránézésre történő diagnózisa: iszik, élénk (értsd: egy széket tologat és megnyalja a cumisüvegét) , mert ha az orvos megvizsgálja, akkor bent kell tartaniuk 3 napra megfigyelésre, inkább menjünk haza, ilyen járvány van most. Állatira megnyugodtam.

4,5 évesemnél fél nap alatt lezajlott a dolog. Mára kitalálta, hogy Ő görög ételt enne. Látott egy reklámot a tévében és azóta ezzel nyaggat. Nem szeretem az ilyen gyorspácokat, félkész ételeket, de most beadtam a derekam. Már napokkal ezelőtt megvettem, de eddig diétáztunk. Kivette a konyhaszekrényből és a kezembe nyomta a forgatókönyvvel: “Nnnna, én megkérdezem hogy mikor megyünk Görögországba, Te pedig azt mondod: Hát most! -és mosolyogsz!”

Háromszor elpróbáltuk, mert én nem mosolyogtam elég jól és először nem üvegtálat vettem elő, hogy Ő kikeverhesse a joghurtos szószt, mint a reklámban a kislány.

Ott toporgott mellettem, hogy mikor lesz már kész, közben persze rendeztem a kistesót, mosogattam, pakoltam és eléggé ingerült is lettem, mert a kistesónak csak az ölemben volt jó létezni, miközben a húst kellett volna felcsíkoznom. Fél percenként pedig kaptam az ívet elsőszülöttemtől, hogy a reklámban sokkal hamarabb készen lett és amikor kezdett az arcom eltorzulni, akkor rámszól újra, hogy mosolyogjak úgy mint a reklámban az anyuka!

A végeredmény finom lett , bár eléggé csípős. Arra pedig rettentő kíváncsi voltam, hogy az én gyermekem milyen kapcsolatba kerül egy fokhagymás-joghurtos szósszal, amikor még a majonézt sem hajlandó megkóstolni.

Először kritizálta a vizuális értéket: “a reklámban jobban nézett ki és saláta is volt hozzá!”

“Kislányom, mikor ettél Te salátát? Elmondanád nekem?” -kérdeztem mosolyogva/vicsorogva, fél kézzel távol tartva a hasmenéses kistesót a joghurtos szószos táltól amibe épp a kekszét igyekezett belemártani.

Jól látszott elsőszülöttem arckifejezésén a csalódottság, ahogy belekóstolt az ételbe. Nem szoktunk ilyen erősen fűszeres ételeket enni.

“Nem ízlik?” -kérdeztem reklám anyuka könnyedséggel.

“De, nagyon! Csak evés közben nem tudok úgy mosolyogni, mint a kislány a reklámban!”

Szerencsére ott figyelt a hűtőben tegnapról a tyúkhúsleves, mert azzal a 3 falattal bizony nem lakott volna jól, amennyit hősként legyűrt belőle!