A 3 évnyi korkülönbség, ami a lányok között van, most éleződik ki igazán. 1-2 hónapja 1,5 éveskénk elég erőteljesen öntudatra ébredt. Már nem lehet megvezetni figyelem eltereléssel, ha Ő valamit akar, akkor azt nagyon akarja és el nem tántorítható semmi mással. A “gyere, itt egy szép labda, nem akarsz Te a porcelánfigurával játszani” típusú elterelő hadművelet már rég a múlté.
Amikor a tesó játszik valamivel, tuti hogy neki is azonnal az kell és szörnyű sikítozós huzakodás a vége.
Ma könnyesre röhögtem magam : 4,5 évesem elmélyülten Barbie-zott, 1,5 évesem pedig szépen mellé telepedett. Egyszercsak látom, hogy lehúzza a zokniját. Párnás kis kezében aprócska barbie cipő, amit próbál felvenni. Fél órán keresztül próbálkozott, koncentrált, türelmesen, kitartóan. Egyszer láttam egy műsort arról, hogy a kicsi gyereknek még nem érzékelik a méretarányokat. Hát tényleg nem!
Fél óra elteltével láthatóan az összes cérnája elszakadt, felpattant és “kukaaa, kukaaa” kiáltással a szemeteshez rohant vele. Kidobta, bevágta a szekrényajtót és elégedetten csapkodta össze a kezeit, mint aki jól végezte dolgát.
Egyre több szó jelenik meg -amiket általában csak én értek- és mivel rágó fognak még híján vagyunk , ezért egészen sajátságos tájszólás párosul hozzá. A cica például tuta, ami lehet cumi is, helyzettől függően.
Eddig egészen jól elboldogult 2 szóval: apa és kaka. Az apa lehetett lámpa vagy labda is, a kaka pedig tulajdonképpen minden más, mint pl a fogkefe.
Néhány napja tisztán és érthetően szótagolta, hogy a-pu-ci-kaaa.
Kedvenc, leggyakrabban ismételt szava az áduuuu. Ami annyit tesz, hogy adjál -és mutat hozzá az adott adni valóra. Minden alkalommal bepróbálkozok a “nem adjál, hanem kérek szépen”-el és minden alkalommal kapok is rá egy összes fogát kivillantós arcon-nevetést. Neki ez a fegyvere, a nevetés. Minden helyzetben képes nevetni, szinte mindenen, olyan magával ragadó nevetés ez, aminek nem lehet ellenállni.
4,5 évesünk erőssége pedig a hangja, ez kiderült már azon a szép nyári napon, amikor néhány hetes korában először vittem ki babakocsizni és a tőlünk 4 háznyira lakó szomszéd megkérdezte, hogy: “ugye minden rendben van a picivel? Olyan sokat hallom sírni!”
Az Ő orgánumán még mindíg elképedek időnként.
A kettőjük közti veszekedés nagyjából úgy fest, hogy a nagytesó elüvölti magát, a kicsi visít, erre a nagy is visít, mire a kicsi röhögni kezd, ezen viszont a nagy is röhög!
Mostanában nagy kedvenc a lovacskázás, 1,5 évesem felmászik a kanapéra, a hátamra vetődik én pedig nyerítve körbeviszem, majd újra a kanapéhoz érve leborítom. Végig kacagja az egészet. 4,5 évesem pici korában is szívesen csináltam hülyét magamból, akkor most is így lesz; ami jár , az jár!
Ma felült mögé a nagytesó is, aminek persze borulás és sírás lett a vége.
Viszont ahogy vígasztaltam Őket, dúdoltam nekik és mindketten hozzám bújtak a fotelban, fogták egymás kezét, az mindent megért. Már elsőszülöttem világrajötténél hamar realizálódott bennem, hogy ez egyáltalán nem olyan lesz mint a reklámfilmekben vagy a megható családi vígjátékokban….de ez a pillanat olyan volt.
Az ilyen pillanatok ritkák, de semmi nincs a Világon ami többet érne!