Az elmúlt két hét híreitől valahogy elhagyott a humorérzékem. Elkeserítő, hogy egyre több ismerősömnek fordul meg a fejében, hogy legjobb lenne elhagyni az országot. Még ha igyekszem is távol tartani a gyerekeket a napi hírektől- azaz nem nézünk híradót, most épp az olvasott hírek sem éppen túl fényesek. Sokáig ki lehet zárni sok mindent, lehet szelektálni, lehet burokban élni, de amikor már személy szerint érintik az embert bizonyos dolgok, akkor egyre nehezebb nem tudomást venni róla. Nem fogom leírni a véleményemet, ez nem az a kávéház.
Ha most lenne pályakezdő valamelyik lányom, elég nagy fejtörést okozna, hogy mire bíztassam, milyen pályára menjen. Mit tanuljon? Minek van jövője?! Bár ez még a jövő zenéje, minden esetre az is elgondolkodtató, hogy egyáltalán mire neveljem?!
Arra a szépre, jóra, emberségre, becsületességre, őszinteségre amire engem is neveltek a szüleim, vagy pedig épp az ellenkezőjére, mert különben életképtelen lesz?! Egyáltalán hogyan kell “rosszra nevelni” ? Holnaptól hívjam Őket Genyókának és Ganékának? Ismertessem velük a jogaikat és bíztassam rá Őket, hogy bátran gyakorolják is a felnőttekkel szemben?!
Az aggodalmam együtt nő a gyerekeimmel. Amíg pici babák voltak, egészen más dolgok miatt aggódtam. Ha vissza gondolok rá, olyan bagatelnek tűnnnek és egyben gondtalannak is tűnik az az idő.
Érdekes ilyen aspektusból megközelíteni az életet. Az én életem, mégsem én vagyok már benne a főszereplő.
Volt a tegnapi napnak egy momentuma, amikor köpni-nyelni nem tudtam. 4,5 évesem a 9 éves unokatesóval beszélgetett és jól láthatóan gondterheltek voltak. Mi a téma? -kérdeztem. Mindketten mismásolni kezdtek, végül kibökték: -Ugye nem lesz világháború?
Totál elképedtem.
Kiderült, hogy 9 éves unokatesó osztálytársa tette fel a kérdést az iskolában a tanítónéninek.
Pfff, nesze neked hírmentes gyerekkor.
-Nem! -válaszoltam. -Nem lesz.
Ha jóra és szépre neveljük a gyerekeinket, akkor talán nem lesz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: