Ma volt esedékes az ezévi ovis Mikulás ünnepség. Több éves tapasztalatból -és a gyerekek türelmetlenségéből kiindulva fél órával korábban érkeztünk, így mi voltunk az elsők a helyi művelődési házban. Izgatott és egyben megilletődött 4 évesemet bekísértem a kulisszák mögé, ahol az ovisok már angyalian ücsörögtek, majd a maradék családommal bevettük az első sort és türelmesen várakoztunk. 1 évesemnek pompás kihívást jelentett a színpad két oldalán futó lépcső, persze a színpadra próbált feljutni rendületlenül, ahonnan az utolsó pillanatban mindig lekaptuk, így még mókásabb volt neki a játék, amibe lelkesen bevonta a nővéremet és lánykáját, 9 éves unokatesót is.
A terem lassacskán megtelt 1 évesem számára játszó, számomra pedig beszélgető partnerekkel. Api a várakozás idejét hasznosan végig telefonálta -ha már sikerült magát szabaddá tennie délutánra. Pontban 4 órakor kivonultak az ovisok, a terem elcsendesedett és megkezdődött a műsor. Api ölbe vette 1 évesünket, aki kábé 4 másodperc alatt ki is vergődött onnan, miközben az ovisok édesen énekelték a Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás, gyere már, gyere már, minden gyermek vár-t és Ő belépett az ajtón teljes pompájában, előre ballagott, majd leült a színpad jobb szélén, elzárva ezzel az utat a lépcsőnél az 1 évesünk előtt, akinek ez cseppet sem tetszett. Egyébiránt semmiféle döbbenet vagy áhitat nem látszott rajta, rezignált arckifejezéssel nyugtázta, hogy leült a nagy szakállú piros ruhás bácsi, mintha csak egy néző lenne a sok közül.
4 éves büszkeségünk szépen szavalt, tündéri kis műsort adtak, ám kissé hosszúra nyúlt, nem csak szerintem és a vinnyogó 1 évesem szerint, hanem sok más vinnyogó kistesó és az egyre hangosabban morajló nézőtér szerint is. 1 évesünk minduntalan a lépcső vonzásában maradt, sőt már partnert is talált ebben egy-két szintén unatkozó kistesó személyében. Kétszer 5 percre volt hajlanó megülni egy helyben, amikor a Mikulástól kapott soron kívüli szaloncukrot majszolgatta és amikor elszédült a sok körbe forgástól kissé. A műsor végén már nemigen lehetett megállapítani, hogy melyik gyerek kié, mindenki ölében más-más gyerek ült. Az ovisok megkapták szépen egyesével a csomagokat , amiért keményen megdolgoztak.
Voltak számomra mulatságos részek is, a Mikulás bizonygatta az ovisoknak , hogy a szülők is voltak gyerekek, “én még emlékszem rád is, két copfod volt” -és egyenesen rám mutatott (egész gyerekkoromban praktikus gombafrizurám volt). Vagy például amikor a Mikulás megkérdezte, hogy ki tudja mire való a virgács és 4 éveskénk talpraesett kis barátnője büszkén bekiabálta: hát verekedni vele! Ennél már csak talpraesett barátnő apuka volt viccesebb , aki próbálta kamerázni a műsort, de ennél a pontnál rázta a röhögés, potyogtak a könnyei és kétlem hogy túl stabil lett a felvétel. Örvénylett felénk ez a visszatarthatatlan, megkönnyebbült nevetés, ami vérciki az első sorban ülve, mégsem lehet tenni ellene, hiába az óvónéni rosszalló tekintete. Miután az ovisok mind megkapták a csomagokat, akkor következtek a tesók és vendég gyerekek. 1 évesünknek ekkor már az összes cérnája elszakadt, de láttam a fényt az alagút végén ahogy a 9 éves unokatesóra pillantottam, aki mosolyogva várta hogy elhagozzék a neve, már csak 8 év és Ő is ilyen türelmes lesz. Majdnem utolsóként hagytuk el a helyet, mögöttünk ballagot a Mikulás, ezért gondoltam lencsevégre kapjuk még mindhárom lányt együtt is vele. Kedvesen, sztárosan invitált engem is a jobbjára, mondván a Mikulás nagyon szeret szép lányokkal fotózkodni. A nővérem kérdésén, idézem: “Kistesókám, most komolyan rád hajtott a Mikulás? Hát mit írtál Te a kívánságlistádra?!” sikítva röhögtünk hazafelé jövet.
Összességében aranyos, kedves kis program volt, felhajtással és túlzással teli, éppen olyan amilyennek lennie kell! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: