Munka

Már elég régóta itthon vagyok és bár ez eddig a legrosszabbul fizetett, leghosszabb munkaidővel járó, legbiztosabb és egyben legcsodásabb “munkám” is, egyre gyakrabban lesz rajtam úrrá a last minute érzés. Igaz, még több mint másfél évet tölthetek itthon, mégsem telik el nap úgy, hogy ne gondolnék arra a napra amikor kicsi lányom is ovis korú lesz, nekem pedig újra munkába kell majd állnom. Ez a gondolatmenet minden alkalommal a hogyan tovább kategória győztese. Érdekes módon világéletemben emancipált nőnek tartottam magam, most valahogy mégsem. olykor el tudom képzelni magam egy életen át itthon, háztartást vezetve, gyerekeket nevelve, egy család rugóját mozgatva. Természetesen megvalósíthatatlan mindez, anyagi részét tekintve mindenképpen. Azt már sikeresen megtanultam, hogy az ember mindig az adott helyzetet kénytelen elfogadni és abból kihozni a lehető legjobbat. Nyílván így lesz ez munkába állásomkor is… de most még… Az egyik felem menne akár már holnap, mert vágyik az elismerésre és a nagyobb kihívásra annál mint hogy mit játsszunk ma, a másik felem viszont retteg minden egyes nem a gyerekeimmel töltött perctől. Gondolom ez a kettősség minden itthon töltött évvel csak hatványozódik. Itt Magyarországon tulajdonképpen a legrózsásabb a helyzet ezen a téren. Külhonban élő kisgyermekes barátnőimmel hamar bezártuk a kört, hogy valószínüleg sehol máshol a Világon nem tölthetnénk 3 évet otthon a gyerekünkkel úgy, hogy még fizetnek is érte (igaz, minimálisan)!
Mostanában a szűkebb és a bővebb ismeretségi körömben is gyakori probléma a munka -vagyis annak hiánya. Tehát a probléma globális.Szeretnék belesüppedni a rózsaszín bubérékba ami körülvesz, de ez már korántsem olyan könnyű, mint 2-3 évvel ezelőtt.
Jobb napjaimon viszont egészen másképp látom a helyzetet. Minden egyes percét szeretném kihasználni a gyerekeimmel itthon töltött időnek. Mert ha majd évek múlva visszatekintek, nem azt akarom látni, hogy mennire voltam emancipált ezekben az években, hanem hogy mindent megtettem velük, értük, mellettük amit csak lehetett. Ebben a megvilágításban máris egész embert kívánó, felelősségteljes, kihívásokkal teli a “munkám”. Most fektetem le náluk az alapokat, erre épül majd minden más. Még egy nevetségesnek tűnő “mit főzzek ma?” kérdés is lényeges lehet, ha arra gondolok, hogy a gyerekeim egészséges táplálkozását megalapozom vele és tudni fogják azt is, mi az a főzés. Lényegtelennek tűnő dolgok is lehetnek nagyon fontosak, mert Ők a legtöbb információt itthon szívják magukba.
Tavaly kezdte el 4 évesem az ovit és Apinak az egyik nagynénje aki évekig oviban dolgozott, óva intett: Mostantól vigyázni kell minden szóra! Az óvónők többet tudnak majd rólatok, mint ti egymásról!  Összenéztünk Apival és bár nem túl sok elismeréssel járó “munka” szülőnek lenni, feljebb jutni pedig -ranglétra híján- eleve kizárt, mégis jóleső érzéssel töltött el, hogy nincs mitől tartanunk!
Nem gondolom, hogy meg kell változnom attól a perctől, hogy gyerekem született. Inkább csak háttérbe kell szorítanom a rossz szokásaimat vagy akár a rossz tapasztalatokat, amik eddigi életem során értek és felszínre engedni a jót helyette.